11. rész: Vér
Már hetek óta nem szóltunk egymáshoz Kyunggal. Kezdtem őt hiányolni, mint testvéremet, de egyszerűen nem tudtam megbocsátani neki, hogy SooRival járt. Akárhányszor kérhettem, hogy ne álljon össze vele, csak azt tudta mondani, hogy a lány megváltozott és hogy ő már teljesen megbízik benne, s nekem is ezt kellene tennem. Minhyun azt mondta, hogy várjam ki a végét, majd Kyung biztosan rájön, hogy rossz ember társaságát kereste. Próbáltam ebben hinni, de három hét után lassacskán feladtam a reményt. Ráadásul SooRi kezdett egyre furcsább lenni számomra, olyan volt, mintha tervezne valamit. Lehet hogy ez csak paranoia, de én így éreztem és kezdtem egyre jobban tartani a lánytól, aki mellesleg szinte rendszeres vendég lett a házunkban. Ahányszor csak megláttam őt Kyunggal a nappaliban, már a hányás kerülgetett.
Egy pénteki napon, iskola után viszont csoda történt: Kyung megszólított otthon. zt hittem, hogy bevallja, hogy rájött mekkorát tévedett és hogy sajnálja, de nem ez történt. Megkérdezte, hogy miért nem szólok hozzá és azt kérte, hogy hagyjam abba ezt az undokoskodást. Teljesen le voltam taglózva. De mivel veszekedni nem akartam vele, mert már így is eléggé eltávolodtunk egymástól, így csak annyit mondtam rá, hogy rendben. Elmondta, hogy estére randit terveznek SooRival, moziba mennek, majd megvacsoráznak egy étteremben és hasonlók. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni Minhyunnal. Eleinte csak dühösen rá akartam vágni, hogy én ugyan nem megyek annak a lánynak fél tíz méteres körzetébe sem, de a szívem azt súgta, hogy menjek el. Furcsának találtam, hogy most máshol fognak találkozni és emögött rossz szándékot sejtettem. Elfogadtam hát a meghívást a dupla randira és rögtön szaladtam fel a szobámba, hogy felhívjam Minhyunt.
-Nyolckor? - kérdezett vissza Minhyun.
-Igen. Kérlek gyere el, nagyon fontos lenne... - mondtam az ágyamon ülve. A mobilom ott feküdt előttem és ki volt hangosítva.
-Ez csak természetes. Bár nem értem, hogy miért akarsz olyan helyre menni, ahol egy légtérben kell lenned SooRival...
-Csak rossz előérzetem van és ennyi. Ha valamire készül, azt jobb szeretném, ha az orrom előtt tenné. Nem akarom, hogy valami rossz történjen Kyunggal.
-Megértem. - sóhajtott nagyot. - Akkor nyolcra ott leszek nálatok.
-Köszönöm, nem is tudod mennyire hálás vagyok!
Hallottam, ahogy felnevet.
-Akkor majd meghálálhatod valahogy.
Erre én nevettem el magam, majd elköszöntem és kinyomtam a telefont, s nekiálltam a temérdek pénteki házi feladat befejezésének. De nem tudtam rendesen koncentrálni az üres ütemekre, amik arra vártak, hogy hangjegyekkel töltsem meg őket. A rossz előérzet kezdett felülkerekedni bennem és egyre jobban féltem tőle, hogy valami rossz fog történni az este folyamán. Csak egy dolog segíthetett a rossz érzés ellen.
Becsaptam a kottafüzetem és a laptopomért nyúltam. Bekapcsoltam és megkerestem a zenéimet. Rákattintottam az elsőre a több mint négyszázból és kiállva a szoba közepére az eredeti előadóval együtt énekeltem. A zene átjárta a zsigereimet és pár csodás percre elfelejtette velem a gondjaimat.
Gyorsan teltek az órák. A a füzetemben természetesen üresek maradtak a házinál a lapok, hisz egész hét óráig mást sem csináltam, csak énekeltem. Mikor már csak egy óra volt Minhyun érkezéséig, elmentem lezuhanyozni, majd beálltam a gardróbom elé, hogy kiválasszam a ruhát, amit felveszek. Mégiscsak egy randira készültem. Végül egyszerű hosszú, sötétkék csőfarmert húztam, fehér hosszú ujjú felsővel. Megkerestem fekete, kisebb sarokkal rendelkező cipőmet és azt vettem fel. Megfésülködtem, majd egy fekete szemceruzával vékonyan kihúztam a szemem. Ennyi smink nekem bőven elég volt. Zsebre dugam a telefonom és egy utolsó pillantást vetve a tükörképre, már szaladtam is lefelé a lépcsőn, már amennyire a magassarkúban tudtam.
Kyung már lent ült a nappaliban.
-Na indulhatunk? - kérdezte, mikor meglátott engem. - Hú de kiöltöztél!
Elmosolyodtam. Ő még sosem látott így, nem is csoda, ha így meglepődött.
-Minhyun mindjárt itt lesz, őt még megvárjuk, aztán mehetünk. És SooRi? Ő lemondta esetleg? - kérdeztem reménykedve.
-Á, dehogy. Ő az étteremnél vár minket.
Lebiggyedt a szám, de bólintottam. Kezdtem reménykedni, hogy SooRi nem lesz jelen.
Megszólalt a csengő.
-Ez Minhyun lesz! Indulhatunk! - mentem az előszobába és felkaptam a kabátom magamra, majd kinyitottam az ajtót. A küszöbön ott állt az én jóképű lovagom. Ahogy meglátott engem elmosolyodott, majd közelebb hajolt és röviden megcsókolt.
-Gyönyörű vagy!
-Köszönöm... - válaszoltam kissé elpirulva, majd Kyunggal a nyomomban kiléptem az ajtón.
Mivel buszok nem jártak mifelénk ilyenkor, így gyalog indultunk el. Nem volt túl nagy táv, de magassarkúban azért nem túl kellemes ennyit gyalogolni. Út közben végig fogtam Minhyun kezét és néha-néha oldalra pillantottam rá. Ilyenkor ő megnyugtatólag elmosolyodott, mintha csak azt sugallná "Nem lesz semmi baj!".
Lassú sétával fél óra alatt odaértünk a találkahelyre. SooRi már ott állt a kis üzlet előtti sarkon, szőke haja szögegyenesre vasalva lobogott a hűvös őszi szellőben. Mézesmázos mosoly terült el agyonsminkelt arcán, de mikor meglátott engem a vastagon kihúzott barna szemek szinte villámokat lőttek felém. Már azért megérte eljönni, hogy lássam ezt az arcot.
Mikor odaértünk hozzá, újból elővett egy színpadias mosolyt. Odalépett Kyunghoz és megcsókolta, talán hosszabb ideig is, mint kellett volna. Elfordultam, hogy ne öklendezzek a jelenet láttán.
-Sziasztok! - mondta nyávogva. Örülök hogy te is eljöttél Yoona. Tudod nem számítottam rá, hogy ti is itt lesztek, de jól esik, hogy eljöttetek. Talán ez azt jelent, hogy már nem haragszol rám? - célozta felém a kérdést.
-Azt majd meglátjuk. - húztam mosolyra a szám, ami egyáltalán nem baráti volt. Ugyanezt a mosolyt kaptam vissza egy árnyalatnyival több utálattal.
-Akkor induljunk! - karolt bele Kyungba. - Már vár minket a party!
-Milyen party? - kerekedtek el a szemeim. - Nem étterembe megyünk?
-Étterem? Ugyan, az nem is igazi randi! - nevetett fel SooRi. - Hát nem mondta Kyung, hogy bulizni megyünk? Nem is baj, legalább így megleptünk!
Nem tetszett nekem ez a meglepetés, egyáltalán nem. Inkább csendben maradtam, s mögöttük Minhyunnal baktattunk tovább az utcán. SooRi elég feltűnően riszálta magát tenyérnyi miniszoknyájában. Amekkora magassarkú volt rajta talán három centivel is magasabb volt a bátyámnál. Egyszerűen undorító látvány volt. Mondhatni rendesen egy kurvára emlékeztetett.
Hamar elértük célunkat, ami egy igen neves szórakozóhely volt. Sokan jártak ide a mis sulinkból is táncolni, na és persze iszogatni a haverokkal. Én speciel még sosem jártam itt, csak hírből hallottam. SooRi intett a kidobóembernek, hogy vele vagyunk, így soron kívül bemehettünk. Nem voltam rá kíváncsi, hogy honnan van ekkora befolyásoltsága a lánynak, de annak örültem, hogy nem kellett kivárnunk azt a hosszú sort, ami a bejárat előtt állt.
Az előtérben leadtuk a kabátjainkat, majd egy folyosón vezetett tovább az utunk. Ott már lehetett hallani az üvöltő zenét és éreztem némi cigifüstöt is. Minhyunra néztem, ugyanazok az érzések ültek ki az arcára, mint nekem, nem értettük a helyzetet.
Beértünk a tánctérre. Minimum száz ember tombolt bent a dübörgő zenére. Színes, villogó fények, cigarettafüst és alkoholszag, ami csak egy buliban lehetséges, vagyis szinte már kellék.
SooRi és Kyung már bele is olvadtak a tömegbe és szem elől vesztettem őket, holott pont azért jöttem, hogy szemmel tarthassam SooRi mesterkedését. Próbáltam a tömegbe furakodva utánuk menni, de Minhyun visszahúzott magához.
-Hagyd! Még úgy is fogjuk őket látni. - mondta túlkiabálva a zenét, s közel vont magához. - Engedd el magad, és szórakozzunk! - mosolygott rám, majd lassan elkezdett mozogni a zene ritmusára. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy kissé ellazuljak, de a szemem sarkából azért még figyeltem a tömeget, hátha meglátom SooRiékat. De Minhyun kezével elfordította a fejem, hogy rá figyeljek. Kezemet a nyaka köré fontam és olyan közel álltam hozzá, amennyire csak tudtam. Szinte mindenünk összeért, ettől meg is borzongtam. Lekövettük egymás ritmusát és teljesen egyszerre táncoltunk. Legalább ő tényleg el tudta terelni a figyelmem.
Sorban jöttek az új és új zenék, mi pedig csak táncoltunk. Néha-néha megálltunk kicsit pihenni, ilyenkor leültünk a terem másik felében lévő asztalok egyikéhez és megittunk egy-egy pohár üdítőt. És megittam életem első vodka-narancsát. Muszáj volt, mert mikor Minhyun megtudta, hogy én még soha életemben nem ittam alkoholt, rögtön meghívott egy pohárra. Nem mondom ízlett, így ittunk még egy pohárral, aztán mentünk vissza táncolni. Teljesen belefeledkeztünk a táncba, így jócskán elrepült az idő. Nem is érdekelt egészen addig, míg meg nem láttam SooRit és Kyungot kifelé menni a teremből. Rögtön előjött a rossz érzés. Nem voltam biztos benne, de Kyung eléggé támolygott, miközben kilépett az ajtón. Ha le van itatva, akkor ki van szolgáltatva SooRinak és ezt nem hagyhattam.
Szó nélkül megragadtam Minhyun kezét és elkezdtem kifurakodni a tömegből. Rossz előérzetem azt súgta, hogy minél előbb érjem őket utol így nem törődve azzal, hogy hideg van kint, még a kabátomat is ott hagytam. Minhyun pedig csak értetlenül loholt utánam. Próbálta megtudni, hogy mi ütött belém, de nem válaszoltam.
Már kint voltunk a jéghideg utcán. Rossz ötlet volt kabát nélkül kijönni, de ez már nem érdekelt. Még épp láttam a Kyungot támogató SooRit befordulni egy sikátorba majdnem az utca végén. Magassarkúm gyors ütemben kopogott a betonon, Minhyun alig bírt utolérni. Az orromig se láttam a sötétben, de csak mentem előre, végül mi is odaértünk a sikátorhoz.
A látványtól görcsbe rándult a gyomrom, ahogy megláttam Kyungot a falhoz lapulni. SooRi mögött két nagydarab fekete kabátos, napszemüveges férfi állt, a lány pedig egy fegyvert fogott a testvéremre.
-Állj meg ott ahol vagy, vagy a bátyádnak vége! - kiáltott felém SooRi egy percre se levéve szemét Kyungról.
-Még is mit akarsz tenni? - kérdeztem remegő hangon. - A bátyámat hagyd ki ebből, ő nem ártott neked semmit!
-Ez igaz, de úgy mondják, ha bosszút akarsz állni valakin, mindig a legérzékenyebb pontját keresd meg. Neked pedig az egyik a testvéred nemde?
-Undorító vagy! Hogy lehetsz képes ilyenre? Ha valami bajod van velem, akkor ne őt bántsd, itt vagyok én!
SooRi felém fordította a fejét, s elvetemült mosoly jelent meg az arcán. Leeresztette a pisztolyt és felém indult.
-Milyen igaz. Bár jobban örültem volna, ha végignézed a testvéred halálát... - mondta még mindig vigyorogva. - De ha már itt vagy te, miért is ne ölnélek meg téged is?
-Abba nekem is lesz beleszólásom! - állt mellém Minhyun.
-Ó, te drága! Ha nem akarod látni a kis barátnődet vérbe fagyva, akkor jobban teszed, ha most nyúlcipőt húzol.
SooRi újból felemelte a fegyvert, s ezúttal rám szegezte. Félelmetes érzés volt. Annak a szőke "osztálykirálynőnek" már nyoma sem volt. Helyette egy pszichopata állt előttem, készen arra, hogy megöljön a semmiért. Nagyot nyeltem. Legbelül azt kívántam, bár rábeszéltem volna Kyungot, hogy ne jöjjön el és akkor nem tartanánk itt.
-Miért? - kérdeztem szinte már sírva.
-Mert elvetted a helyem az osztályban. Mert elvetetted előlem őt! - mutatott Minhyunra. - Mert megutáltattál mindenkivel!
Összehúztam a szemöldökömet.
-Azt megérdemelted! - kiáltottam. - Csak magad alatt vágtad a fát. Te ítéltél el engem elhamarkodottan, te akartál megutáltatni mindenkivel először. Egyedül te tetted magad nevetségessé mindenki előtt!
SooRi keze megremegett a pisztolyon, ahogy erősebben megszorította. Nem kellett volna ezt mondanom, még jobban felidegesítettem. Ujja lassan megmozdult a ravaszon és a fegyver hangos csattanással elsült.
Minden egy pillanat alatt történt. Azt hittem, engem fog eltalálni a kilőtt golyó, s le is hunytam a szemem, de nem történt semmi. A lövés visszhangja elhalkult és én életben voltam.
Lassan kinyitottam a szemeimet. A fülem még mindig csengett a lövéstől, s úgy éreztem rosszul látok, mikor észrevettem Kyungot előttem feküdni a földön kiterülve, mint egy élettelen bábu. Rögtön lehajoltam hozzá, s a hátára fordítottam. A torkából ömlött a vér, ahol eltalálták, szájából szintén csurgott a vér. Minden egyes levegővételnél hörgött, ahogy erőlködött oxigénhez jutni.
-Kyung ne! - suttogtam ijedten. Megszorítottam a kezét, amiben annyi élet sem volt, hogy viszonozza a szorítást. Próbálta mozgatni a száját, de nem jött ki rajta hang. Minhyun odatérdelt mellénk, lekapta a pulóverét és Kyung sebére nyomta.
-Kyung maradj itt! Ne hunyd le a szemed! - mondogattam remegő hangon. - Minhyun hívj mentőt! - kiáltottam rá, mire a fiú felpattant és előkapta mobilját, majd tárcsázta a mentőket. Én egy pillanatra se mozdultam el Kyung mellől. Egyik kezemmel a ruhadarabot szorítottam a torkára, másikkal pedig a kezét fogtam. Egyre jobban küszködve vette a levegőt és lassabban pislogott. Féltem, hogy ha nem kap orvosi ellátást azonnal, akkor örökre lecsukhatja a szemét.
Sírni kezdtem. Könnyeim nagy cseppekben hullottak testvérem ruhájára.
-Ne hagyj itt! Kérlek tartsd nyitva a szemed! Mindjárt itt a mentő és jobb lesz, hidd el!
Görcsösen szorítottam a kezét. Alig bírtam nézni, ahogy levegőért kapkod. Akár én is feküdhettem volna a helyén...Miért pont őt találta el a golyó?
A pulóver, amit a torkára szorítottam már teljesen átázott a vértől, s a kezem vörös lett tőle. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ott fogok térdelni a haldokló testvérem felett és azért könyörögni, hogy maradjon életben. Ha veszekedtem is vele, hamar elmúlt a haragom és nagyon szerettem őt, nem akartam, hogy meghaljon.
A távolból hallottam a mentőautó szirénáját, de sajnos túl későn; Kyung egy utolsó hörgéssel kiengedte a maradék levegőt a tüdejéből, s még utoljára megszorítva a kezem, lehunyta a szemét. Már nem mozdult a mellkasa az erőlködő levegővételektől, már nem pislogott. Zokogva borultam rá a mellkasára. Nem tudtam elhinni, hogy már végleg itt hagyott. Hogy meghalt.
.png)
gkjgu.png)
