11. rész: Vér

11. rész: Vér

 Már hetek óta nem szóltunk egymáshoz Kyunggal. Kezdtem őt hiányolni, mint testvéremet, de egyszerűen nem tudtam megbocsátani neki, hogy SooRival járt. Akárhányszor kérhettem, hogy ne álljon össze vele, csak azt tudta mondani, hogy a lány megváltozott és hogy ő már teljesen megbízik benne, s nekem is ezt kellene tennem. Minhyun azt mondta, hogy várjam ki a végét, majd Kyung biztosan rájön, hogy rossz ember társaságát kereste. Próbáltam ebben  hinni, de három hét után lassacskán feladtam a reményt. Ráadásul SooRi kezdett egyre furcsább lenni számomra, olyan volt, mintha tervezne valamit. Lehet hogy ez csak paranoia, de én így éreztem és kezdtem egyre jobban tartani a lánytól, aki mellesleg szinte rendszeres vendég lett a házunkban. Ahányszor csak megláttam őt Kyunggal a nappaliban, már a hányás kerülgetett.
 Egy pénteki napon, iskola után viszont csoda történt: Kyung megszólított otthon. zt hittem, hogy bevallja, hogy rájött mekkorát tévedett és hogy sajnálja, de nem ez történt. Megkérdezte, hogy miért nem szólok hozzá és azt kérte, hogy hagyjam abba ezt az undokoskodást. Teljesen le voltam taglózva. De mivel veszekedni nem akartam vele, mert már így is eléggé eltávolodtunk egymástól, így csak annyit mondtam rá, hogy rendben. Elmondta, hogy estére randit terveznek SooRival, moziba mennek, majd megvacsoráznak egy étteremben és hasonlók. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni Minhyunnal.  Eleinte csak dühösen rá akartam vágni, hogy én ugyan nem megyek annak a lánynak fél tíz méteres körzetébe sem, de a szívem azt súgta, hogy menjek el. Furcsának találtam, hogy most máshol fognak találkozni és emögött rossz szándékot sejtettem. Elfogadtam hát a meghívást a dupla randira és rögtön szaladtam fel a szobámba, hogy felhívjam Minhyunt.
-Nyolckor? - kérdezett vissza Minhyun.
-Igen. Kérlek gyere el, nagyon fontos lenne... - mondtam az ágyamon ülve. A mobilom ott feküdt előttem és ki volt hangosítva.
-Ez csak természetes. Bár nem értem, hogy miért akarsz olyan helyre menni, ahol egy légtérben kell lenned SooRival...
-Csak rossz előérzetem van és ennyi. Ha valamire készül, azt jobb szeretném, ha az orrom előtt tenné. Nem akarom, hogy valami rossz történjen Kyunggal.
-Megértem. - sóhajtott nagyot. - Akkor nyolcra ott leszek nálatok.
-Köszönöm, nem is tudod mennyire hálás vagyok!
 Hallottam, ahogy felnevet.
-Akkor majd meghálálhatod valahogy.
 Erre én nevettem el magam, majd elköszöntem és kinyomtam a telefont, s nekiálltam a temérdek pénteki házi feladat befejezésének. De nem tudtam rendesen koncentrálni az üres ütemekre, amik arra vártak, hogy hangjegyekkel töltsem meg őket. A rossz előérzet kezdett felülkerekedni bennem és egyre jobban féltem tőle, hogy valami rossz fog történni az este folyamán. Csak egy dolog segíthetett a rossz érzés ellen.
 Becsaptam a kottafüzetem és a laptopomért nyúltam. Bekapcsoltam és megkerestem a zenéimet. Rákattintottam az elsőre a több mint négyszázból és kiállva a szoba közepére az eredeti előadóval együtt énekeltem. A zene átjárta a zsigereimet és pár csodás percre elfelejtette velem a gondjaimat.
 Gyorsan teltek az órák. A a füzetemben természetesen üresek maradtak a házinál a lapok, hisz egész hét óráig mást sem csináltam, csak énekeltem. Mikor már csak egy óra volt Minhyun érkezéséig, elmentem lezuhanyozni, majd beálltam a gardróbom elé, hogy kiválasszam a ruhát, amit felveszek. Mégiscsak egy randira készültem. Végül egyszerű hosszú, sötétkék csőfarmert húztam, fehér hosszú ujjú felsővel. Megkerestem fekete, kisebb sarokkal rendelkező cipőmet és azt vettem fel. Megfésülködtem, majd egy fekete szemceruzával vékonyan kihúztam a szemem. Ennyi smink nekem bőven elég volt. Zsebre dugam a telefonom és egy utolsó pillantást vetve a tükörképre, már szaladtam is lefelé a lépcsőn, már amennyire a magassarkúban tudtam.
 Kyung már lent ült a nappaliban.
-Na indulhatunk? - kérdezte, mikor meglátott engem. - Hú de kiöltöztél!
Elmosolyodtam. Ő még sosem látott így, nem is csoda, ha így meglepődött.
-Minhyun mindjárt itt lesz, őt még megvárjuk, aztán mehetünk. És SooRi? Ő lemondta esetleg? - kérdeztem reménykedve.
-Á, dehogy. Ő az étteremnél vár minket.
 Lebiggyedt a szám, de bólintottam. Kezdtem reménykedni, hogy SooRi nem lesz jelen.
 Megszólalt a csengő.
-Ez Minhyun lesz! Indulhatunk! - mentem az előszobába és felkaptam a kabátom magamra, majd kinyitottam az ajtót. A küszöbön ott állt az én jóképű lovagom. Ahogy meglátott engem elmosolyodott, majd közelebb hajolt és röviden megcsókolt.
-Gyönyörű vagy!
-Köszönöm... - válaszoltam kissé elpirulva, majd Kyunggal a nyomomban kiléptem az ajtón.
 Mivel buszok nem jártak mifelénk ilyenkor, így gyalog indultunk el. Nem volt túl nagy táv, de magassarkúban azért nem túl kellemes ennyit gyalogolni. Út közben végig fogtam Minhyun kezét és néha-néha oldalra pillantottam rá. Ilyenkor ő megnyugtatólag elmosolyodott, mintha csak azt sugallná "Nem lesz semmi baj!".
 Lassú sétával fél óra alatt odaértünk a találkahelyre. SooRi már ott állt a kis üzlet előtti sarkon, szőke haja szögegyenesre vasalva lobogott a hűvös őszi szellőben. Mézesmázos mosoly terült el agyonsminkelt arcán, de mikor meglátott engem a vastagon kihúzott barna szemek szinte villámokat lőttek felém. Már azért megérte eljönni, hogy lássam ezt az arcot.
 Mikor odaértünk hozzá, újból elővett egy színpadias mosolyt. Odalépett Kyunghoz és megcsókolta, talán hosszabb ideig is, mint kellett volna. Elfordultam, hogy ne öklendezzek a jelenet láttán.
-Sziasztok! - mondta nyávogva. Örülök hogy te is eljöttél Yoona. Tudod nem számítottam rá, hogy ti is itt lesztek, de jól esik, hogy eljöttetek. Talán ez azt jelent, hogy már nem haragszol rám? - célozta felém a kérdést.
-Azt majd meglátjuk. - húztam mosolyra a szám, ami egyáltalán nem baráti volt. Ugyanezt a mosolyt kaptam vissza egy árnyalatnyival több utálattal.
-Akkor induljunk! - karolt bele Kyungba. - Már vár minket a party!
-Milyen party? - kerekedtek el a szemeim. - Nem étterembe megyünk?
-Étterem? Ugyan, az nem is igazi randi! - nevetett fel SooRi. - Hát nem mondta Kyung, hogy bulizni megyünk? Nem is baj, legalább így megleptünk!
 Nem tetszett nekem ez a meglepetés, egyáltalán nem. Inkább csendben maradtam, s mögöttük Minhyunnal baktattunk tovább az utcán. SooRi elég feltűnően riszálta magát tenyérnyi miniszoknyájában. Amekkora magassarkú volt rajta talán három centivel is magasabb volt a bátyámnál. Egyszerűen undorító látvány volt. Mondhatni rendesen egy kurvára emlékeztetett.
 Hamar elértük célunkat, ami egy igen neves szórakozóhely volt. Sokan jártak ide a mis sulinkból is táncolni, na és persze iszogatni a haverokkal. Én speciel még sosem jártam itt, csak hírből hallottam. SooRi intett a kidobóembernek, hogy vele vagyunk, így soron kívül bemehettünk. Nem voltam rá kíváncsi, hogy honnan van ekkora befolyásoltsága a lánynak, de annak örültem, hogy nem kellett kivárnunk azt a hosszú sort, ami a bejárat előtt állt.
 Az előtérben leadtuk a kabátjainkat, majd egy folyosón vezetett tovább az utunk. Ott már lehetett hallani az üvöltő zenét és éreztem némi cigifüstöt is. Minhyunra néztem, ugyanazok az érzések ültek ki az arcára, mint nekem, nem értettük a helyzetet.
 Beértünk a tánctérre. Minimum száz ember tombolt bent a dübörgő zenére. Színes, villogó fények, cigarettafüst és alkoholszag, ami csak egy buliban lehetséges, vagyis szinte már kellék.
 SooRi és Kyung már bele is olvadtak a tömegbe és szem elől vesztettem őket, holott pont azért jöttem, hogy szemmel tarthassam SooRi mesterkedését. Próbáltam a tömegbe furakodva utánuk menni, de Minhyun visszahúzott magához.
-Hagyd! Még úgy is fogjuk őket látni. - mondta túlkiabálva a zenét, s közel vont magához. - Engedd el magad, és szórakozzunk! - mosolygott rám, majd lassan elkezdett mozogni a zene ritmusára. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy kissé ellazuljak, de a szemem sarkából azért még figyeltem a tömeget, hátha meglátom SooRiékat. De Minhyun kezével elfordította a fejem, hogy rá figyeljek. Kezemet a nyaka köré fontam és olyan közel álltam hozzá, amennyire csak tudtam. Szinte mindenünk összeért, ettől meg is borzongtam. Lekövettük egymás ritmusát és teljesen egyszerre táncoltunk. Legalább ő tényleg el tudta terelni a figyelmem.
 Sorban jöttek az új és új zenék, mi pedig csak táncoltunk. Néha-néha megálltunk kicsit pihenni, ilyenkor leültünk a terem másik felében lévő asztalok egyikéhez és megittunk egy-egy pohár üdítőt. És megittam életem első vodka-narancsát. Muszáj volt, mert mikor Minhyun megtudta, hogy én még soha életemben nem ittam alkoholt, rögtön meghívott egy pohárra. Nem mondom ízlett, így ittunk még egy pohárral, aztán mentünk vissza táncolni. Teljesen belefeledkeztünk a táncba, így jócskán elrepült az idő. Nem is érdekelt egészen addig, míg meg nem láttam SooRit és Kyungot kifelé menni a teremből. Rögtön előjött a rossz érzés. Nem voltam biztos benne, de Kyung eléggé támolygott, miközben kilépett az ajtón. Ha le van itatva, akkor ki van szolgáltatva SooRinak és ezt nem hagyhattam.
 Szó nélkül megragadtam Minhyun kezét és elkezdtem kifurakodni a tömegből. Rossz előérzetem azt súgta, hogy minél előbb érjem őket utol  így nem törődve azzal, hogy hideg van kint, még a kabátomat is ott hagytam. Minhyun pedig csak értetlenül loholt utánam. Próbálta megtudni, hogy mi ütött belém, de nem válaszoltam.
 Már kint voltunk a jéghideg utcán. Rossz ötlet volt kabát nélkül kijönni, de ez már nem érdekelt. Még épp láttam a Kyungot támogató SooRit befordulni egy sikátorba majdnem az utca végén. Magassarkúm gyors ütemben kopogott a betonon, Minhyun alig bírt utolérni. Az orromig se láttam a sötétben, de csak mentem előre, végül mi is odaértünk a sikátorhoz.
 A látványtól görcsbe rándult a gyomrom, ahogy megláttam Kyungot a falhoz lapulni. SooRi mögött két nagydarab fekete kabátos, napszemüveges férfi állt, a lány pedig egy fegyvert fogott a testvéremre.
-Állj meg ott ahol vagy, vagy a bátyádnak vége! - kiáltott felém SooRi egy percre se levéve szemét Kyungról.
-Még is mit akarsz tenni? - kérdeztem remegő hangon. - A bátyámat hagyd ki ebből, ő nem ártott neked semmit!
-Ez igaz, de úgy mondják, ha bosszút akarsz állni valakin, mindig a legérzékenyebb pontját keresd meg. Neked pedig az egyik a testvéred nemde?
-Undorító vagy! Hogy lehetsz képes ilyenre? Ha valami bajod van velem, akkor ne őt bántsd, itt vagyok én!
 SooRi felém fordította a fejét, s elvetemült mosoly jelent meg az arcán. Leeresztette a pisztolyt és felém indult.
-Milyen igaz. Bár jobban örültem volna, ha végignézed a testvéred halálát... - mondta még mindig vigyorogva. - De ha már itt vagy te, miért is ne ölnélek meg téged is?
-Abba nekem is lesz beleszólásom! - állt mellém Minhyun.
-Ó, te drága! Ha nem akarod látni a kis barátnődet vérbe fagyva, akkor jobban teszed, ha most nyúlcipőt húzol.
 SooRi újból felemelte a fegyvert, s ezúttal rám szegezte. Félelmetes érzés volt. Annak a szőke "osztálykirálynőnek" már nyoma sem volt. Helyette egy pszichopata állt előttem, készen arra, hogy megöljön a semmiért. Nagyot nyeltem. Legbelül azt kívántam, bár rábeszéltem volna Kyungot, hogy ne jöjjön el és akkor nem tartanánk itt.
-Miért? - kérdeztem szinte már sírva.
-Mert elvetted a helyem az osztályban. Mert elvetetted előlem őt! - mutatott Minhyunra. - Mert megutáltattál mindenkivel!
 Összehúztam a szemöldökömet.
-Azt megérdemelted! - kiáltottam. - Csak magad alatt vágtad a fát. Te ítéltél el engem elhamarkodottan, te akartál megutáltatni mindenkivel először. Egyedül te tetted magad nevetségessé mindenki előtt!
 SooRi keze megremegett a pisztolyon, ahogy erősebben megszorította. Nem kellett volna ezt mondanom, még jobban felidegesítettem. Ujja lassan megmozdult a ravaszon és a fegyver hangos csattanással elsült.
 Minden egy pillanat alatt történt. Azt hittem, engem fog eltalálni a kilőtt golyó, s le is hunytam a szemem, de nem történt semmi. A lövés visszhangja elhalkult és én életben voltam.
 Lassan kinyitottam a szemeimet. A fülem még mindig csengett a lövéstől, s úgy éreztem rosszul látok, mikor észrevettem Kyungot előttem feküdni a földön kiterülve, mint egy élettelen bábu. Rögtön lehajoltam hozzá, s a hátára fordítottam. A torkából ömlött a vér, ahol eltalálták, szájából szintén csurgott a vér. Minden egyes levegővételnél hörgött, ahogy erőlködött oxigénhez jutni.
-Kyung ne! - suttogtam ijedten. Megszorítottam a kezét, amiben annyi élet sem volt, hogy viszonozza a szorítást. Próbálta mozgatni a száját, de nem jött ki rajta hang. Minhyun odatérdelt mellénk, lekapta  a pulóverét és Kyung sebére nyomta.
-Kyung maradj itt! Ne hunyd le a szemed! - mondogattam remegő hangon. - Minhyun hívj mentőt! - kiáltottam rá, mire a fiú felpattant és előkapta mobilját, majd tárcsázta a mentőket. Én egy pillanatra se mozdultam el Kyung mellől. Egyik kezemmel a ruhadarabot szorítottam a torkára, másikkal pedig a kezét fogtam. Egyre jobban küszködve vette a levegőt és lassabban pislogott. Féltem, hogy ha nem kap orvosi ellátást azonnal, akkor örökre lecsukhatja a szemét.
 Sírni kezdtem. Könnyeim nagy cseppekben hullottak testvérem ruhájára.
-Ne hagyj itt! Kérlek tartsd nyitva a szemed! Mindjárt itt a mentő és jobb lesz, hidd el!
 Görcsösen szorítottam a kezét. Alig bírtam nézni, ahogy levegőért kapkod. Akár én is feküdhettem volna a helyén...Miért pont őt találta el a golyó?
 A pulóver, amit a torkára szorítottam már teljesen átázott a vértől, s a kezem vörös lett tőle. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ott fogok térdelni a haldokló testvérem felett és azért könyörögni, hogy maradjon életben. Ha veszekedtem is vele, hamar elmúlt a haragom és nagyon szerettem őt, nem akartam, hogy meghaljon.
 A távolból hallottam a mentőautó szirénáját, de sajnos túl későn; Kyung egy utolsó hörgéssel kiengedte a maradék levegőt a tüdejéből, s még utoljára megszorítva  a kezem, lehunyta a szemét. Már nem mozdult a mellkasa az erőlködő levegővételektől, már nem pislogott. Zokogva borultam rá a mellkasára. Nem tudtam elhinni, hogy már végleg itt hagyott. Hogy meghalt.

10. rész: Egy szerető báty

10. rész: Egy szerető báty

 Elaludtunk mindketten. Bár nem hosszú ideig, mégis mikor kinyitottam a szemem, s kinéztem az ablakon, már koromsötét volt odakint. Minhyunra néztem, akinek szemei még mindig csukva voltak és édesen aludta az igazak álmát. Nem tudtam megállni, el kellet, hogy mosolyodjak, olyan aranyos látvány volt a fiú. Megemeltem kezemet, s kézfejemmel óvatosan végigsimítottam arcán. Rögtön mocorogni kezdett és szemhéjai felpattantak. Rám nézett és ő is elmosolyodott, amint meglátta az én arcom.
-Hogy érzed magad? - kérdezte, s egyik ujjával nyakamnál megcirógatott.
-Csodálatosan. - feleltem röviden, majd szorosan odabújtam hozzá, mire erős karjai a takaró alatt rögtön a derekam köré fonódtak.  Homlokát az enyémének nyomta és lágyan, de hosszan megcsókolt.
-Szeretnél lezuhanyozni? - hangzott el újabb kérdése.
-Igen - mondtam bólintva. - De csak is akkor, ha te is velem jössz fürödni.
Minhyun elmosolyodott, majd bólintott. Lassan elengedte a derekamat és felemelte a takarót. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy meztelen vagyok, s ahogy észrevettem pőre testem rögtön elvörösödtem. Minhyun ezt észrevehette, mert egy bő fehér pólót dobott felém, ő pedig csak egy boxert vett fel.
-Te kis szégyenlős! - rázta nevetve a fejét, miközben magamra húztam a pólót, ami leért legalább a combom feléig. Minhyun odajött mellém, s játékosan megfogta a pólót a nyakamnál, kihúzta és belebámult a dekoltázsomba.
-Hmmm..pedig nekem nagyon is tetszik, amit próbálsz eltakarni. - mondta, majd rosszfiúsan elmosolyodott és gyengéd puszit nyomott ajkaimra. Megfogta a kezem és kifelé húzott a szobából. A bal oldalon elhelyezkedő szobák közül a harmadikba léptünk be, ami a fürdő volt.
 A fiú odalépett a kis fürdőszobai szekrényhez, ami a sarokban állt, s kivett két nagy törölközőt és a mosdóra tette őket, majd odalépett a sarokzuhanyzóhoz és megnyitotta a csapot. A vízsugár alá tette kezét és a hőfokot kezdte állogatni, majd mikor jónak találta, felém fordult.
-Ebben nem fürödhetsz.. - mutatott a pólóra továbbra is komisz vigyorát villogtatva. Tudtam, hogy nem hagyja, hogy én vegyem le a pólót, ezért felemeltem karjaimat, hogy Minhyun tehesse ezt meg. Miután lekerült rólam a felső, ő is levette a boxerét, majd kezemnél fogva behúzott a zuhany alá. Szinte forró volt, de én is pont így szerettem. Derekamra tette két kezét, majd közelebb vont magához, hogy testünk minden egyes porcikája összesimuljon. Megremegtem karjai között. Egy pillanatra elengedett és tusfürdőért nyúlt. Engedett egy keveset a tenyerébe, s végigkent vele. A nyakamtól a mellemen át, egészen lefelé. Mélyen szívtam be a levegőt, nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne nyögjek fel minden egyes érintésénél.
 A maradék tusfürdőt saját bőrébe masszírozta bele, majd megfordított engem és elkezdte lemosni a hátam, az oldalam és így tovább.
 Jó fél óra múlva már törölközőbe csavarva mentünk vissza Minhyun szobájába. Ott visszaöltöztem eredeti ruhámba, s közben ő is felkapott magára egy tiszta pólót és egy tiszta alsót, egy szürke melegítőnadrággal. Leültem az ágyra és törökülésbe felhúztam a lábaimat. Felnéztem a falra és megláttam ott egy órát. Az idő jócskán eljárt, anyáék nagyon pipák lesznek, mire hazaérek. Pár pillanat múlva Minhyun is leült mellém és átölelt.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Semmi, csak már nagyon késében vagyok otthonról.
-Hát akkor induljunk. Nagyon szívesen elkísérlek.
-De én itt akarok maradni veled... - néztem fel rá lebiggyesztve alsó ajkamat.
 Jobb kezével állam alá nyúlt és megcsókolt.
-Kedves tőled, de nem kell féltened, hogy magányos leszek. Egy részed mindig itt lesz velem. - mosolygott rám.
 Néhány perc múlva már a hazafelé vezető utat róttuk. Csendben lépkedtünk a sötét utcán, egymás kezét fogva. Nem szóltunk egymáshoz, mégis szavak nélkül beszélgettünk. Nyugtatólag hatott rám, hogy itt volt mellettem, már nem izgatott, hogy otthon valószínűleg le fognak szidni a késés miatt.
 Hamarabb visszaértünk mint gondoltam, s mikor megálltunk nálunk az ajtóban, azt kívántam, hogy bárcsak egy kicsit messzebb lakhatnék, hogy tovább tartson a hazaút és tovább maradhasson velem. De be kellett mennem a házba és neki is indulnia kellett haza. Megköszöntem, hogy elkísért és hosszan szenvedélyesen csókoltam meg. Minden boldogságom és hálám benne volt ebben a csókban, s ő pont ugyanezekkel az érzésekkel viszonozta a csókot. Nagy nehezen elbúcsúztam tőle, majd bementem a házba. Még égett a villany a nappaliban, tehát anyáék még nem feküdtek le aludni, amit furcsállottam, mivel már bőven eltel kilenc óra és ők olyankor már rég alszanak. A nappaliban nem ült senki, de a tv még be volt kapcsolva, s találtam két üres poharat is az asztalon. Nagyon meglepődtem. Vendég lenne nálunk?
 Tovább mentem a konyhába. Talán nem kellett volna, mert olyan kép tárult a szemem elé, amit nem akartam látni. SooRi fent ült a konyhapultunkon, s a bátyám neki volt dőlve, úgy nyalták-falták egymást.
-Ti meg mi a jó büdös francot csináltok? - szaladt ki a számon. A másodperc törtrésze alatt ugrottak szét. SooRi önelégült mosollyal bámult felém, Kyung pedig elvörösödve vakargatta a fejét.
-Épp smároltunk, ha nem látnád. - felelte SooRi elég bunkó hangnemben.
-Hülye azért nem vagyok, kösz. - mondtam, majd Kyunghoz fordultam. - Szóval büntetés mi?
-Hát tudod az úgy volt...
-A részleteket nem akarom tudni, ne haragudj. - mondtam fintorogva. - Mégis hogy alhattál össze vele?
-Figyelj, ő nem is olyan, mint amilyennek látszik! Már teljesen megbánta, amit tett és szeretne bocsánatot kérni. Nagyon sajnálja ezt az egészet és...
-Ezt akkor miért nem az ő szájából hallom? - kérdeztem ingerülten.
 SooRi egy kecses mozdulattal leugrott a pultról és elém sétált.
-Nézd, én tényleg sajnálom. - mondta mézesmázosan mosolyogva. Körülbelül úgy nézett ki, mint aki az ötösért próbálja benyalni magát a tanárnál.
-És most ezt nekem el is kéne hinnem. Ugye? - néztem egyszerre mindkettejükre. - Nem azért, de baromira nem tudok benned megbízni SooRi. Hogy ez miért van...te erre tudod a választ. Benned Kyung pedig most óriásit csalódtam. Egy bátynak nem ilyennek kéne lennie.
-Rosszul ítéled meg őt... - makogta Kyung.
-Igen? És ő hogy ítélt meg engem? - tettem fel a kérdést, de erre már nem vártam választ. Egyszerűen megfordultam és elindultam kifelé a konyhából, de egy pillanatra még megálltam. - Ja és későre jár. Ideje a vendégnek távoznia. - mondtam, majd felsiettem a szobámba, hogy ott töprengjek el azon, hogy milyen is valójában az én testvérem. Az ő dolga, ha bele fog keveredni ebbe az egészbe, én már nem segítek neki kimászni belőle.

9. rész: Megtörténik

9. rész: Megtörténik

 Finoman fektetett le az ágyra, mintha csak attól rettegne, hogy túlzottan törékeny vagyok. Két karjával vállaim fölött támaszkodott meg a párnáján és közelebb hajolva megcsókolt. Tenyeremet mellkasára helyeztem és végighúztam lefelé a hasfalán. Éreztem a kidudorodó izmokat, amik óvatos érintésemre villámgyorsan összeugrottak. Megtámaszkodtam, s mindketten felültünk egy pillanatra sem megszakítva a csókot. A vágy mindkettőnkön elhatalmasodott, pulzusunk már az eget verdeste. Mindenhol egyfolytában bizseregtem és beleremegtem Minhyun akár egyetlen érintésbe is. Még sosem tapasztaltam ilyesmit, s most hagytam, hogy ez az új érzés sodorjon magával. Az alapján, ahogy Minhyun beszélt a szüzességről, biztosra vettem, hogy ő már nem az. Ennek egy részből örültem is, hisz bíztam benne, hogy vigyázni fog rám. De féltem, hogy tapasztalatlanságom esetleg kapcsolatunk kárára mehet. Végül ezt lassacskán kezdtem elfelejteni, ahogy megéreztem Minhyun ujjait a csípőmnél körözni.
 Eldöntöttem, hogy én fogok kezdeményezni. Nem lehetek nyuszi ebben a helyzetben, bátornak kell lennem. Az ösztöneimre kell hagyatkoznom.
 Lassan elkezdtem kigombolni iskolai egyeningét, amitől hamarosan meg is szabadítottam, majd az ez alatt lévő fehér pólót rántottam le róla. Most végre láthattam azt az izmos felsőtestet, amit eddig csak ruhán keresztül érinthettem meg. Nem bírtam ki, muszáj volt végigsimítanom a kialakulófélben lévő kockákon.
 Minhyun is elhatározta magát, s most ő állt neki az én vetkőztetésemnek. Egy pillanat alatt eltűnt rólam a felsőm, amit a hercegem egy laza mozdulattal a földre dobott. Nyakamhoz hajolt és finoman csókolgatni kezdett. Először csak kulcscsontomig haladt, majd egyre lejjebb. Mikor hasfalamhoz ért alig hallhatóan felnyögtem. Komiszul elvigyorodott és folytatta, s csak nadrágom tövénél állt meg. Hamar kigombolta és ugyanazt tette vele, mint előzőleg a felsőmmel. Feltérdelt, hogy saját nadrágját is kigombolhassa, de megfogtam kezeit.
-Majd én... - suttogtam.
 Apró puszit nyomtam hasfalára és kigomboltam nadrágját, majd elkezdtem lefelé húzni. Alatta fekete, feszülős boxere láttathatta velem felpezsdült izgalmi állapotát. Nagyot nyeltem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább. De Minhyun tudta. Kezeit a hátamon éreztem, ahogy egy ügyes mozdulattal kikapcsolta a melltartóm. Miután lecsúsztatta vállaimról pántjait, automatikusan megpróbáltam karommal eltakarni magam, mire ő csak édesen felnevetett.
-Olyan édes vagy, mikor szégyenlősködsz! - mosolygott rám, majd megfogta kezeimet és lehúzta felsőtestemről. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy az arcom vérvörös színbe csapott át.
-Hunyd le a szemed! - suttogta. Először furcsán néztem rá. Talán kicsit féltem, azért nem tettem rögtön eleget kérésének, de rájöttem, ha mindentől így rettegek, akkor sosem jutunk előbbre. Teljesen meg kellett benne bíznom. Mély levegőt vettem hát, s miután kifújtam lehunytam szemeimet. Ajkai ismét vándorútra indultak felsőtestemen, finoman szívogatva a bőrömet egyre lejjebb és lejjebb haladva, míg elért melleimhez. Egy pillanatra megállt, majd azt éreztem, hogy ott is csókokkal borít be. Igazán óvatosan bánt velem, egy szavam se lehetett rá. Nem is értettem, hogy miért féltem ettől az egésztől.
 Pár másodperc múlva hátam újból az ágyneműhöz súrlódott  Minhyun pedig újból fölém hajolt, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt, ezzel csókcsatát kezdeményezve. A szívem egyre gyorsabban dobogott, szinte ki akart ugrani helyéről. Tőlem ki is ugorhatott volna; ebben a pillanatban az se érdekelt volna, ha leszakad a plafon.
 Ahogy egy pillanatra megszakadt csókunk, kaptam az alkalmon és megfordítottam helyzetünket, hogy én lehessek felül. Minhyun kíváncsian pislogott, hogy vajon mivel állhatok elő.
 Lejjebb csúsztam egészen a dereka alá, s lassan lehámoztam boxerét. Magam sem tudtam, hogy honnan fakadnak mozdulataim, de úgy éreztem, amit teszek az helyes. Abban a pillanatban, ahogy ott hozzáértem, Minhyun dereka megemelkedett és a fiú halkan felsóhajtott. Nem vártam tovább. Marokra fogtam merevedő férfiasságát, s lazán mozgatni kezdtem a csuklómat. Éreztem, ahogy a vékony bőr alatt lüktetnek az erek, amihez az én kézmozdulataim is hozzájárultak.
 Kis idő múlva abbahagytam lenti serénykedésem, majd felmásztam hozzá. Minhyun rám mosolygott és egy puszit nyomott a nyakamra, majd hirtelen derekamnál fogva átfordított, így visszakerültünk az eredeti pozícióba. Mivel kissé csiklandós voltam, felnevettem, ahogy lefelé húzta kezeit oldalamon. Végül csak azt vettem észre, hogy egy gyakorlott mozdulattal lehúzza rólam fehérneműmet. Vagy két árnylatnyit vörösödött még az arcom, s zavaromban tenyereimet az arcomra fektettem. Minhyun felnevetett, mikor ezt észrevette, de folytatta tovább, amit elkezdett. Gyengéden szétválasztotta lábaimat és közelebb húzódott  Nem mertem felnézni, újból előtört eddig elfojtott félelmem.
-Ne félj, én vigyázok rád! - suttogta Minhyun és egy csókot nyomott  ajkaimra. - Fájdalmat okozni nem akarok. Csak egy szavadba kerül és abbahagyom.
 A fájdalomtól egyáltalán nem féltem. Inkább csak attól tartottam, hogy ha ez megtörténik, akkor valami más ember lesz belőlem, hogy túlságosan megváltozhatok. De szavai teljes mértékben megnyugtattak. Mély levegőt vettem és lehunytam a szemeim.
 Egy pillanatig tartott és megéreztem magamban őt. Ahogy belém hatolt derekam megemelkedett és hangos nyögés hagyta el a torkom. Szinte csillagokat láttam, de egyáltalán nem a fájdalomtól. Csodálatos érzés volt.
 A fiú a derekam alá nyúlt, finoman megemelt és lassan, nagyon lassan mozogni kezdett. Még sosem éreztem ilyen jót, ennyire valóságosat mégis hihetetlent. Azt éreztem, hogy az övé vagyok, hogy most már igazán az övé vagyok mindenestől.
 Tempója egyre gyorsult, s a szívem dobogása pontosan erre a ritmusra verdesett, ahogy felkorbácsolt érzelmeim már kezdték a tetőpontot verdesni. Minden egyes lökésnél egyszerre sóhajtottunk, vagy nyögtünk fel. Minhyun karjával feljebb húzott és magához szorított, közben mozgása egy pillanatra sem lassult. Lágyan megcsókoltam ajkait, majd áttértem nyakára. Finoman megharaptam fülcimpáját, mire ő felnyögött  Ismét gyorsított, s ekkor már mindketten éreztük, hogy nincs sok hátra. Szorosan átöleltem, s homlokomat az övéének nyomva vártam szerelmünk beteljesülését.
 Egy utolsó lökés és a gyönyörtől remegve hanyatlottam vissza az ágyra, miközben Minhyun kihúzódott belőlem.
 Miután sikerült felocsúdnom átmeneti kábulatomból, arrébb csúsztam az ágyon, hogy Minhyun mellém fekhessen. Kihúzta alólunk a takarót és magunkra terítette. Nem fáztam, de mégis remegtem. Szorosan hozzá bújtam, arcomat a mellkasába fúrva. Erős karjait körém fonta, s így feküdtünk. Izzadtan, kissé fáradtan, de igazán boldogan. Ha úgy éreztem, hogy első csókunkra sokáig emlékezni fogok, akkor ezt az alkalmat sosem fogom elfelejteni.
Örültem, hogy neki adtam oda magam és tudtam, hogy nem követtem el hibát. Most már egyek voltunk. Jelen helyzetben nem akartam mást, csak az ő biztonságot és szeretet nyújtó, erős karjaiban feküdni, az örökkévalóságig.

8. rész: Életem szerelme

8. rész: Életem szerelme

 Péntek. Minden diák számára a megváltást jelenti. Számomra sem volt ez másképp.
 Lassan tényleg egyenesbe álltam, azok után ami történt. De azért még bőven voltak az iskolában, akik még mindig rossz szemmel néztek rám, s akik összesúgtak a hátam mögött. De ez már egyáltalán nem érdekelt. SooRi ezen a héten már nem is jött iskolába és azt mindenki tudta, hogy miért. A büszkesége szinte porig lett alázva, mikor engem próbált elüldözni innen. Már semmi tekintélye nem volt az osztályunk szemében. Üresen maradt az osztálykirálynői poszt, de senki nem akarta betölteni. Maradjon is csak üresen, nem kell nekünk még egy ilyen alattomos, rosszindulatú "vezéregyéniség".
 Minhyunnal mentem épp kifelé a suli bejáratán, mikor kaptam egy sms-t Kyungtól, hogy ő ma tovább bent marad a suliban, mert büntetést kapott. Dam pedig beteg volt, így csak kettesben ballagtunk a buszmegálló felé. Jó ideig csak csendben lépkedtünk egymás mellett, de Minhyun egy idő után megszólalt.
-Tudod...valahogy legbelül mindig éreztem, hogy nem vagy igazán szerelmes Damba. - mondta kissé szégyenlősen, mire elmosolyodtam.
-Hát, reméltem, hogy rájössz és akkor talán felfigyelsz rám. - válaszoltam, s most Minhyun mosolyodott el, majd megfogta kezem. Közben odaértünk a megállóhoz és megálltunk egymással szemben. Közelebb léptem hozzá és a vállára hajtottam a fejem. Jó pár percig így álltunk. Jól esett közel éreznem magam hozzá. Finoman átölelés fejemnek döntötte az övét.
-Nincs kedved eljönni hozzánk? Egyedül vagyok otthon, mert a szüleim elutaztak ma reggel...és hát, örülnék neki ha mellettem lennél. - duruzsolta halkan. Átgondoltam a kérdést, s semmi akadálya sem volt annak, hogy átmenjek hozzá. Felemeltem a fejem és  a szemébe néztem.
-Nagyon szívesen átmegyek! - mosolyogtam rá, majd finom puszit nyomtam ajkaira, mire ő is elvigyorodott. Imádtam a mosolyát, főleg ha ilyen édesen nézett hozzá. Alig bírtam róla levenni a szemem.
 Lassan beállt elénk a busz, mi pedig fel is szálltunk. Természetesen Minhyun mellém ült le és folyamatosan szóval tartott. Kiderült, hogy több dologban hasonlítunk egymásra, mint gondoltam volna. Például ő is ugyanúgy beszél álmában, mint én és alvás közben a lábait mindig kidugja a takaró alól. Ráadásul kisebb korában három és fél évet kint éltek az USA-ban, így ő sem beszéli túl tisztán a koreait.
 Hamar odaértünk szokásos leszállóhelyünkhöz. Minhyun, elkísért haza, hogy lerakhassam a táskámat és hogy elkéredzkedjek. Anya nem igazán akart először elengedni, de apa rávette, hogy elengedjen, amiért kapott tőlem egy fojtogató ölelést. Miután ez megvolt, már futottam is a kint ácsorgó fiúhoz. Feléjük útközben, ugyanúgy beszélgettünk, mint a buszon.
-Olyan keveset meséltél magadról nekem, ellenben te szinte mindent tudsz rólam. Mesélj kicsit, milyen az életed! - villantottam rá egy mosolyt, majd az utat bámulva hallgatni kezdtem, ahogy mesél.
-Hát én már itt születtem. A szüleimmel élek, nem messze tőletek, majd te is meglátod, hogy hol. Amióta csak az eszemet tudom, énekes akartam lenni. Ebből az iskolából egy évet elszalasztottam, mert nem vettek fel elsőre.
-Hogyhogy?
-Nem találtak igazán tehetségesnek.
 Elfintorodtam. Bár még nem is hallottam őt énekelni, de a többiek az osztályban mind azt hajtogatták, hogy milyen jó hangja van. És én ezt el is hittem róla, már első ránézésre. Hisz ha csak megszólalt, már olvadoztam a hangjától.
 Megfogtam a kezét és megszorítottam.
-Van testvéred?
-Igen, egy bátyám, de ő kint maradt Amerikában. Nem olyan jó fej, mint a te bátyád, de azért nem rossz arc. - mosolygott rám. -Neked van még testvéred Kyungon kívül?
-Igen, egy kishúgom van. Még csak hat éves, de egy igazi bűnöző.
-Te is az vagy! - nevetett fel Minhyun.
-Én? - kerekedtek el a szemeim. - De miért?
 Minhyun megállt egy pillanatra és a szemembe nézett.
-Hát nem tudod? - mosolygott továbbra is. Szeme ide-oda cikázott arcomon. - Mert elloptad a szívem. - mondta, majd mondatát egy hosszú csókkal pecsételte meg. Nem igazán zavarta, hogy ott vagyunk kint az utcán, s ahogy csókolt, ezt velem is elfelejtette. Belesimultam karjaiba és hagytam, hogy puha ajkai körbejárják szám minden egyes szegletét. A helyzet kezdett kissé forrósodni, így elhúzódtam tőle. Ettől kissé furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Kezünket összekulcsolva sétáltunk tovább, igaz már nem túl sokáig.
 Minhyunék háza sokban hasonlított a miénkre. Talán csak a színben volt eltérő, ugyanis a miénk halvány sárga volt, az övéké pedig majdhogynem égkék. Te pont ugyanolyan emeletes ház volt, kocsifeljáróval, garázzsal és egy csöpp kis kerttel.
-Na megérkeztünk! - húzott a bejárat felé. Kedvesen kinyitotta az ajtót és előre engedett.
 A ház belseje sem volt túl eltérő. Ugyanaz az otthonos nappali, mellette tiszta, világos konyhával. És egy lépcső, ami az emeletre vezet, ahol valószínűleg két három szoba található, mint nálunk.
-Érezd magad otthon! - mutatott körbe a nappaliba lépve, majd felém fordult. - Kérsz esetleg valamit inni?
-Talán majd később, köszönöm.
-De meg vagy szeppenve! - rázta meg a fejét, majd a lépcső felé kezdett húzni. - Gyere!
 Miután felértünk, az egyik ajtó előtt megállt és benyitott.
-Ez az én szobám.
 Óvatosan léptem át a küszöböt, mintha csak valami szörnyet ébresztenék fel hangos lépteimmel. Minhyun ezen fel is nevetett.
 Tátva maradt a szám, ahogy körbenéztem a szobájában. Valamicskével kisebb volt az enyémnél, de sokkal világosabbnak tűnt, s a falak alig látszottak ki a sok kép és poszter alól. Rengeteg bandáról és szólóénekesekről szóló kép, mintha csak egy tapétát alkottak volna a sötétkék falakon.
-Ez csodálatos! - néztem Minhyunra.
-Ugyan! - legyintett. Ez csak néhány kép.
-Dehogy! Ők a példaképeid! Látnád az én szobámat...Teljesen üresek a falaim és olyan idegennek tűnik tőle az egész hely. - mondtam elszontyolodva, de inkább talán irigykedve. Az ő szobája tökéletes volt, otthonos és hívogató, míg az enyém semmitmondó és üres.
-Ó, ebben nincs semmi rossz! Hisz még nem régóta vagy itt. Még bőven van rá időd, hogy olyannal díszítsd ki a faladat, amit arra érdemesnek találsz. - lépett mellém, majd átkarolt.
 Rámosolyogtam. Nem tudom, hogy milyen képességekkel bírt még azon kívül, hogy szinte elolvadtam minden érintésétől, csókjától és mosolyától, valamint, hogy egy pillanat alatt meg tudott vigasztalni, de egyre jobban vágytam rá, hogy minél jobban megismerhessem. Fejemet a vállára ejtettem és így álltunk egy jó darabig. Nem tudtuk elengedni egymást, de Minhyun egy idő után ezt megtette és becsukta az ajtót, majd villanyt kapcsolt, hogy jobban lássunk.
 Az íróasztalán, ami nem messze volt az ágyától néhány gyűrött kottát pillantottam meg. Odasétáltam és felkaptam őket.
-Ezeket te írtad? - mutattam a papírokra, mire Minhyun bólintott. Szemeimmel végigbogarásztam a hangjegyeket. Egy készülőfélben lévő dalt tartottam a kezemben. Miután jobban megvizsgáltam és lettem a papírt az asztalra, azon kaptam magam, hogy már dúdolom is a dallamát.
-Azt hiszem, ha készen leszek vele, te leszel az egyetlen személy, akinek megengedem, hogy elénekelje. - lépett mellém.
-Á dehogy! És akkor te mit fogsz énekelni? - kuncogtam fel. - Tényleg, még nem is hallottalak téged énekelni... - vontam fel az egyik szemöldököm kérlelően.
Minhyun csak megvonta a vállát és előhúzott egy nagy kupac kottát a temérdek tankönyv alól, amik toronyban álltak az asztalon, s átnyújtotta nekem, hogy válasszak. Találomra kihúztam egyet és a kezébe nyomtam. Pár másodperc után már az ő gyönyörű hangja töltötte be a szobát. Még a hátam is libabőrös lett tőle, olyan jó volt.
 Egymás után adogattam neki a kottákat, hogy énekeljen, végül hetediknél már kicsit megunta a dolgot.
-Hé, ki fogok száradni ennyi énekléstől! - nevetett.
-Hát akkor menjünk le inni.
-Nekem jobb ötletem van. - vigyorodott el, majd leült az íróasztal előtti székbe és az ölébe húzott. Lassan hajolt oda hozzám, s pont olyan forrón csókolt meg, mint pár órával ezelőtt az utcán. Talán még forróbb volt, mint akkor.
 Bal karommal átfontam nyakát, másik kezemmel pedig puha hajába túrtam. Kezei egy ideig csípőmön pihentek, majd lassan simogatni kezdett. Tudtam, hogy nem sülhet ki jó dolog, ha ezt folytatjuk, de ebben a helyzetben képtelen voltam józanul ítélni. Mert részeg voltam, nagyon is megrészegültem szenvedélyes csókjától. És ha akartam volna, se tudtam volna most felállni öléből. Szorosan húzott magához és körbepuszilta arcomat, majd lejjebb tévedt ajkaival  a nyakamra és a kulcscsontomra. Muszáj volt megállnunk.
 Tenyeremet óvatosan mellkasára tettem és finoman eltoltam magamtól.
-Bocsáss meg... - suttogta halkan Minhyun. - Túl gyors tempót diktálok. Mnetségemre legyen, hogy elveszítettem a fejem...
-Nem erről van szó... - haraptam be alsó ajkamat. Éreztem, ahogy fülig pirulok, de ki kellett mondanom az igazat. - Én még...szűz vagyok. - hajtottam le a fejem.
 Minhyun csak nevetve finom csókot nyomott a fültövemre.
-Ez nem probléma  - mosolygott rám, ahogy egyik ujjával könnyedén felemelte államnál fogva a fejem. - Ettől még ugyanúgy számítasz. Ugyanúgy te leszel életem szerelme.
 Ahogy ezt kimondta, mérhetetlenül boldog lettem. Óriási mosoly ült ki az arcomra, s azonnal meg is csókoltam őt. Igaz közel sem volt olyan szenvedélyes csók, mint az előző, de igenis nagyon jól esett.
-Erre fel kell készülnöd, nem vághatunk csak úgy hip-hop bele. - simogatta meg vállamat. - A szüzesség olyan kincs, amit nem lehet odaadni bárkinek. Annak tartsd meg, akit a legjobban szeretsz.
-Én téged szeretlek a legjobban. - néztem a szemébe és újra nyaka köré fontam karjaimat. -És azt hiszem fel vagyok rá készülve.
 Minhyun szemeivel jól megvizsgálta az arcom, s láttam rajta, hogy komolyan veszi amit mondtam.
-Biztosan? - kérdezte meg a biztonság kedvéért. De már nem tudtam válaszolni. Ajkaira tapadtam, s mohón faltuk egymás puha száját. Ahogy mocorogtunk egymás ölében a szék elkezdett nyikorogni, aminek zaja egy idő után igencsak idegesítővé vált, no meg kényelmetlen is volt, így Minhyun egyszerűen csak felkapott és átvitt az ágyára.