5. rész: Könny, csók, fájdalom

5. rész: Könny, csók, fájdalom

 Összejöttem Dammal. Anyám majd' kicsattant az örömtől, mikor megtudta, hogy végre van udvarlóm. Nem mertem neki megmondani, hogy nem éppen álmaim férfijával járok, így hagytam had gondoljon rólunk amit akar. Már pedig valószínűleg már az esküvőnket is elkezdte tervezni.
 Még csak három hete voltam itt, de az osztály nagyon megszeretett. Főleg hogy az osztály egyik fő egyéniségével jártam. SooRi nem tudta jó szemmel nézni, hogy most engem jobban körüldonganak a többiek, így folytatta a hadjáratot ellenem. Kedden kegyetlenül megjártam vele.
 Épp az ebédlőben ültünk vagy tízen egy asztalnál. Dam természetesen mellettem foglalt helyet és egész végig fogta a kezem. Kicsit már kezdett idegesíteni, hogy ennyire ragaszkodik hozzám. Tudtam, hogy rá sosem fogok úgy nézni, mint Minhyunra. Utáltam, hogy így bánok vele, de csak egy célja volt a vele való kapcsolatomnak: hogy féltékennyé tegyem Minhyunt.
 Az utolsó falatot nyeltem le, mikor SooRi megjelent az ebédlőben. Hosszú szőke tincsei lebegtek utána, ahogy királynői járással elsuhant mellettünk. Miután szerzett magának tálcát és rátette az ebédjét visszatért a mi asztalunkhoz, de már nem egyedül. Vele volt Minhyun. Meglepődve néztem a fiúra, hisz még sosem láttam őt SooRi társaságában. Még ő maga említette egyszer, hogy nem nagyon bírja a csajt, ahogy én sem.
-Leülhetünk ide hozzátok? - kérdezte mézesmázosan SooRi.
 Megvontam a vállam, mire a többiek helyet csináltak nekik. Furcsa volt nekem ez a többesszám.
 A beszélgetés rendesen folyt tovább tananyagról, filmekről, zenéről és szabadidőről. Próbáltam Dammal foglalkozni, de Minhyun elvonta róla a figyelmem. Ő maga nem csinált semmit, csak ült és majszolta három falatnyi szendvicsét, de muszáj volt őt néznem. És észrevette, hogy őt bámulom. Nem szólt egy szót sem, csak a szemembe nézett, s hosszú ideig fogva tartotta a pillantásom.
 Mikor épp elhatároztam, hogy hozzá szólok, Dam hátra rántott és az ölébe kapott. Nevetve adott egy puszit az arcomra. Ahogy ezt SooRi meglátta, az arcát elfutotta a méreg, s felállt. Tudtam, hogy féltékeny rám, a többiek már elmesélték, hogy nagyon rég pályázik Damra.
-Látom boldogok vagytok egymással... - jegyezte meg gúnyosan, s olyat tett, amit soha életemben nem fogok elfelejteni. Minhyun tarkója mögé nyúlt, s egyszerűen lesmárolta.
 Teljes mértékben elsápadtam, olyan voltam mint a fal. Hirtelen rosszul éreztem magam. A világ forgott velem, s a gyomrom is ki akarta adni mai napi tartalmát. Szemeim sarkában előtűntek a könnycseppek ahogy Minhyunra néztem, aki köpni nyelni nem tudott a csóktól. SooRi csak egy gonosz mosolyt vetett felém, amit úgy értelmez az ember, hogy "Na ugye megmondtam!".
 Felugrottam az asztaltól és a lánymosdó felé vettem az irányt. Nem néztem hátra, karommal próbáltam elrejteni könnyes arcom, ahogy futottam. Mire a mosdóba értem már sűrűn potyogtak a könnyeim sötét foltokat hagyva szürke iskolai blézeremen.

 Megengedtem az egyik csapot, s alá tartottam a tenyeremet, majd a hűs vízbe mártottam az arcom, hogy lenyugodjak. Nem sokat segített. Elzártam a csapot és felültem a mosdópultra. Felhúztam a lábaim, karjaimmal átöleltem és ráhajtottam a fejem.
 Mégis mit gondoltam én? Ha lesz egy kamupasim, akkor elcsábíthatok egy olyan fiút, akit én nem is érdeklek? Akkora egy barom voltam... Ráadásul egy ember szívével játszottam, akibe nem is voltam szerelmes. Szegény Dam...
 Vagy fél órája sírdogáltam, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Gyorsan nekiálltam  megtörölni a szemem, nehogy bárki is lássa, hogy pityeregtem.
-Nem kell letörölni...-jött oda hozzám DooNa. - A könnyeknek akkor van értelme, ha nem törlik le őket.
 Barátra volt szükségem. És ő pont akkor jött. Odaült mellém a pultra és átölelt a vállam. Már elég jól ismert ahhoz, hogy tudja mi bánt engem.
-Tudod, nagyon rosszul alakítottad a dolgokat. - szólalt meg néhány perc múlva - Csak azért jársz Dammal, hogy féltékennyé tedd őt ugye?
Jól sejtettem, hogy tudja. Bólintottam.
-Ó te buta! - emelte a plafonra a tekintetét. - Ha ezt Dam megtudja...
-Akkor összetöröm a szívét. - fejeztem be mondatát. - DooNa...én megbántam...Annyira megbántam!
-Én ezt elhiszem. De nem így kellett volna lennie. Csak hogy tudd, Minyhun fülig szerelmes beléd, látom rajta, ahogy rád néz. Nem kellett volna őt féltékennyé tenni, semmi szükség nem lett volna rá.
 Meglepődtem azon amit mondott. Az nem lehet, hogy Minhyun szerelmes belém...Hisz otthagyott aznap, se szó se beszéd, mikor azt hittem, hogy be fogja vallani, nem vagyok közömbös számára.
-Nem, ő nem lehet belém szerelmes!
DooNa egyenesen a szemembe nézett.
-Hidd el nekem te dilinyós, hogy igen is így van! És én a helyedben nem itt ülnék bent, és itatnám az egereket, hanem mennék és helyrehoznám azt ami még menthető!
 Igaza volt, nagyon is igaza. Meg kellett mondanom Damnak az igazat, hisz őt nem akartam megbántani.
 Bólintottam és leugrottam a mosdópultról. Rámosolyogtam DooNara, majd megöleltem.
-Igazi barát vagy! - mondtam, majd kiviharzottam az ajtón.
Már-már futólépésben indultam el a folyosón, hogy megkeressem Damot és bevalljam neki az igazat. De valaki, más jött velem szembe a folyosón.
-Yoona én... - kezdte már a folyosó elején, mikor még csak oda sem értem hozzá. Oda sem figyeltem rám, csak mentem előre. Sosem fogom elfelejteni azt a jelenetet ott az ebédlőben vele és SooRival.
 Ahogy egymás mellé értünk, próbáltam kikerülni, de elkapta a karom és nem engedett.
-Eressz! - kiáltottam rá.
-Yoona én meg akarom magyarázni!
-Mit? Azt hogy ott hagytál? Hogy be se fejezted amit mondani akartál? Vagy esetleg be akarod jelenteni, hogy együtt vagy SooRival? Örülök nektek, de komolyan! - mondtam gúnyosan elmosolyodva.
-Nem én egyáltalán nem ezt akarom mondani...- nézett a szemembe, s a karom még mindig nem engedte el.
-Hát mit?
 Egyetlen mozdulattal maga elé rántott, egészen közel. Még a lélegzetem is elállt, ahogy oda hajolt hozzám, s ajkai az enyéimet érintették. Hosszan csókolt, de lágyan. Elengedte a karom, megadva a lehetőséget arra, hogy ellökjem, ha akarom. De nem akartam.
 Automatikusan nyaka köré fontam karjaimat és viszonoztam a csókot. Minden tagom remegett, a gyomrom mintha pillangók millióival lett volna teli, ahogy átölelt.
-Yoona...te...- hallottam a folyosó végéről.
Rögtön szétrebbentünk és mindketten odakaptuk a tekintetünk. Dam elkeseredett arcával találtam szembe magam.