3. rész: Koncert a parkban
Mire hazaértem már négy óra is elmúlt, s apám kocsija is ott parkolt a feljárón. Szóval mindenki otthon volt, már csak engem vártak.
Az előtérben letettem a hegedűt és a nappali felé vettem az irányt. Apa ott ült a kanapén Kyunggal együtt és a tv-t bámulták. Valami sportautós műsor volt benne. Jellemző, a két autóimádó.
-Na, hogy ment az első nap? - nézett rám Kyung kíváncsian.
Komiszul elvigyorodtam.
-Ó, hát annak aki nem volt iskolában nem kötöm az orrára! - kuncogtam.
-Hát így állunk? No jól van, várj csak ezt megjegyeztem! - mondta fenyegetően, miközben a konyhába indultam, de szemem sarkából láttam, hogy elvigyorodik.
Jól sejtettem, hogy anyát a konyhában találom.
-Szia! - köszönt rám vidáman. - Na milyen volt?
Fogtam egy széket és leültem a konyhapulthoz. A táskámat leraktam a lábamhoz.
-Hát...túléltem. - sóhajtottam.
Anyámnak elkerekedtek a szemei.
-Jaj, csak nem lehetett annyira szörnyű!
Elgondolkodtam rajta, hogy elmeséljem neki a táskás incidenst, de amellett döntöttem, hogy inkább elhallgatom.
-Tudom, csak vicceltem! - próbáltam mosolyogni. - Megismertem egy kedves lányt. A neve DooNa és nagyon aranyos.
-Na látod! Első nap és máris szereztél barátot! - lelkesült fel anya.
Ja, és ellenséget is.
-És még? Biztos hogy nem csak egy emberrel rokonszenvezel.
-Voltak páran még akik kedvesnek tűntek, de nem sokan beszélgettek velem.
-Hát..majd ez biztos fog változni! - ölelt magához. - Örülök neki, hogy be tudtál illeszkedni kicsim!
Jobbnak találtam, ha Minhyunról sem beszélek. Még többet látna bele a dologba, mint ami és máris szerelmes párt alkotna belőlünk gondolatban.
Miután apa is kikérdezett a suliról és ő is megszorongatott egy öleléssel, megkérdeztem Kyungot, hogy nincs-e kedve sétálni egyet. Elég sokáig kérette magát, nem nagyon akart elmozdulni a jó meleg nappaliból, a tv képernyője elől. De valószínű látta rajtam, hogy nagyon szeretnék kimenni, ezért cipőt és kabátot húzott a kedvemért.
-Mutatok neked egy klassz helyet! - karolta át a vállam miután kiléptünk az ajtón.
-Ilyen jól kiismered magad itt? - néztem rá hitetlenül.
-Tudod ma volt egy egész délelőttöm. - vigyorgott rám.
-Lógós! - csíptem bele vállába nevetve, mire felszisszent, majd ő is felnevetett.
Átmentünk az utca másik oldalára, ahol befordultunk a sarkon és egy ismeretlen utcán sétáltunk végig. Jó tíz percig eltartott mire a végére értünk.
-Ez csodálatos! - tátottam el a számat mikor megálltunk. Egy gyönyörű park terült el előttünk. A fű csodálatosan zöld volt annak ellenére, hogy már javában októberben jártunk. A fákról még nem hullott le az összes levél így gyönyörű narancs, arany, barna és vörös színekben pompáztak. Nem messze a park közepén egy kisebb tavat pillantottam meg, melyen egy aranyos fahíd ívelt át. Csak páran sétáltak a park össze-vissza kanyargó ösvényein. Néhányan kutyával, néhányan pedig pár éves kisgyerekükkel játszottak. Első pillantásra imádtam ezt a helyet.
-Reggel kijöttem futni, és akkor találtam ide. - mesélte Kyung, miközben odaértünk, s elindultunk az egyik ösvényen, ami a kis tóhoz vezetett.
Elsétáltunk egészen a tóig, s a partján megláttunk egy kis árnyas beugrót. Mintha a fákat direkt ültették úgy, hogy körbevegyenek egy szobrot. A szobor két oldalán padok voltak elhelyezve. Elgondolkodtam rajta, hogy nyáron ez milyen kellemes hely lehet, mikor a fák lombkoronáinak árnyéka védelmet ad a hőség elől.
Befordultunk oda, s leültünk a padra. Pontosabban én a pad támlájára csücsültem fel.
-Na, tetszik? - nézett rám Kyung.
-Nagyon! - néztem körbe letörölhetetlen mosollyal az arcomon. Volt valami varázsa a parknak. Nem tudnám elmondani, hogy mi is pontosan, de legbelül éreztem, hogy valami máris nagyon vonz ide.
-Gondoltam biztosan örülnél neki, ha megmutatom. Tudom, hogy szeretsz néha egyedül maradni, és ide elég kevesen járnak. Meg hát anya kiakadna, ha otthon hallana téged énekelni.
A nyakába ugrottam és megszorongattam. Ő a legjobb testvér a világon. Persze Lynah-t is nagyon szeretem, de Kyung-ot nem lehet utánozni.
-Na, azért nem kell megfojtani! - nyögte nevetve, s nagy nehezen sikerült levakarnia magáról.
-Nagyon köszönöm!
-Neked mindent húgi! De most hallani akarom, ahogy dalolsz!
Tudtam, hogy szereti a hangom, de hogy ennyire azt nem gondoltam volna. Külön neki még sosem énekeltem, így kicsit meglepett a dolog. De nem kérettem magam. Visszaültem a pad támlájára és előhúztam a telefonomat a zsebemből. Jobb, ha valami alapra énekelek, nem csak így önmagában. Megnyitottam a zenelistám. Rengeteg zene volt rajta, így nem volt könnyű a választás. Végül egy Rain számra böktem rá.
Mély levegőt vettem és belekezdtem. A dalszöveggel nem volt semmi gondom, hisz már fejből tudtam. Hamar beleéltem magam a dalba és felálltam a padon. Fülig érő vigyorral, táncoltam egy padon, egy parkban és hangosan énekeltem. Kiadtam magamból mindent, minden tudásomat, minden örömömet, minden bánatomat; a dal csak úgy sodorta az érzelmeimet.
Mire a dal feléhez értem már többen körénk gyűltek, körbeállták a padot. Mint egy igazi közönség. Nem zavartattam magam, folytattam tovább. Sőt, ahogy gyűlt a tömeg, annál erőteljesebb lett a hangom, annál jobban akartam énekelni.
Mikor vége lett a dalnak, meghajoltam, s hangos tapsot kaptam. A tömeg arra biztatott, hogy énekeljek még egy dalt. Kyung bátorítóan rám mosolygott és bólintott és a telefonomon újabb szám után kezdett el kutatni.
Felcsendült BoA egyik számának ismerős dallama, s én magabiztosan, mosolyogva elkezdtem énekelni. Először nem is törődtem a tömeggel, de néha-néha rápillantottam közönségemre. Nem kellett volna.
Ismerős arcokat pillantottam meg a kis csoportosulás leghátuljában. Minhyun, SooRi és az osztályunkból három lány valamint négy fiú tátott szájjal engem bámult. Elkaptam róluk a pillantásom, s folytattam tovább a számot. Nem vonhatja el semmi a figyelmem előadás közben, még akkor sem, hogyha csak egy parkban vagyok és egy padon állva éneklek pár embernek.
A vége kicsit ellaposodott, de kis közönségemnek nagyon tetszett, s erre is hatalmas tapsot kaptam. Próbáltam nem hátulra nézni, de nem bírtam ki. Minhyun és mögötte az osztálytársaim tapsoltak. Kivéve SooRi-t, aki csak gyilkos pillantásokat vetett felém.
Leugrottam a padról és megköszöntem a figyelmet. A tömeg lassanként feloszlott, viszont osztálytársaim odajöttek hozzánk.
-Nem azt mondtad, hogy hegedűs vagy? - kérdezte csodálkozva Minhyun. - Csodálatos hangod van!
Egy tizedmásodperc alatt sikerült elvörösödnöm.
-Köszönöm. - hajtottam le a fejem, hogy ne vegyék észre az arcomra kiült érzelmeket. Kyung észrevette, láttam ahogy elvigyorodik. Hogy elterelje rólam a figyelmet bemutatkozott nekik.
-Sziasztok! A nevem Kyung. Én is a ti osztályotokba fogok járni.
-És te melyik suliból jöttél át? - kérdezte az egyik lány.
Mielőtt Kyung válaszolhatott volna, SooRi elővett egy gonosz vigyort és közbeszólt.
-Nagyon szép pár vagytok. Tudod Yoona, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találsz magadnak barátot. még csak pár napja vagy itt, és máris jársz valakivel. Gratulálok! - mondta megalázó hangon, de cseppet sem jött be a trükkje.
Kyung és én egymásra néztünk, s pár másodperc után keservesen elkezdtünk röhögni.
-Most mi van? - kérdezte értetlenül SooRi.
-Nézz már rájuk Soo! - mondta velünk együtt nevetve az egyik srác. - Ők testvérek!
Na erre mindenki elkezdett nevetni, SooRi-t pedig, majd szétvetette a düh. El tudtam képzelni, hogy mit érezhet, hogy így nevetnek az ostobaságán, de nem tudtam sajnálni. Egyszerűen gonosz és próbált nekem keresztbe tenni, amit nem nézhetek jó szemmel. Barátságról közöttünk szó sem lehetett.
-Ráadásul, ha jól nézem, ti ikrek vagytok. - jegyezte meg Minhyun.
Kyung és én bólintottunk. Most SooRi visszakapta azt a megalázást, amit én kaptam reggel az iskolában tőle. Egy-egy volt az állás.
-Hogy kerültetek ide? - kérdeztem Minhyunra nézve. Helyette az a srác válaszolt, aki az előbb, megállapította, hogy Kyunggal testvérek vagyunk.
-Csak összehívtunk néhány embert, hogy úgymond "bandázzunk" egyet. - válaszolta mosolyogva s felém nyújtotta a kezét. - Joo Dam Soo. De mindenki csak Dam-nak szólít.
Megráztam a kezét. A többiek is egyenként bemutatkoztak nekem. Először nem is értettem a dolgot. Délelőtt még úgy tűnt, hogy mindenki utál, s most olyan kedvesek lettek velem. De rájöttem. Ez azért van, mert szembeszálltam SooRi-val. Ők csak kíváncsiak voltak, hogy visszavonulót fújok s hagyom, hogy piszkáljon, vagy megküzdök vele.
Mivel már kezdett sötétedni, megbeszéltük velük, hogy legközelebb mi is kijövünk velük lazulni, ha úgy adódik és elváltunk egymástól. Még csak pár méterrel hagytuk csak el a padokat, mikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Hátranéztem a vállam felett.
-Holnap a buszmegállóban Yoona! - kiáltotta Minhyun.
Elmosolyodtam, majd visszafordultam előre és Kyung után siettem, aki kicsit lehagyott engem.
-Rokonszenves csávó. - szólalt meg Kyung egy kis csend után, miközben hazafelé baktattunk.
-Igen, nagyon is... - sóhajtottam gondolataimba mélyedve, mikor észrevettem, hogy ezt hangosan is kimondtam. - Vagyis...igen, nagyon kedves.
-Tetszik mi? - vigyorgott rám. Hát előle nem tudnék eltitkolni semmit. Hiába hazudtam volna, észreveszi.
-Igen. - válaszoltam. Kyung mégjobban vigyorogni kezdett. Ez afféle "na igazam volt" vigyorgás volt.
Lassabban értünk haza, mint ahogy odaértünk a parkba. Talán azért volt hosszabb a visszaút, mert egyikőnk sem akart még otthon lenni. Szívem szerint még maradtam volna a parkban, hogy ott üldögéljek a padon és magamban dalolásszak. De jobbnak láttuk a testvéremmel, ha hazajövünk.
Otthon nekiültünk vacsorázni. Lynah tiszta hiperaktív volt, nem akart egy falatot sem lenyelni. Valami maci-szerű játékkal játszadozott az asztalon. Anya már ideges volt tőle, de nem mondott semmit. Apa pedig sokás szerint evés közben is olvasott. Megpróbáltam vele beszélgetést kezdeményezni, de csak egy-két szavas válaszokat kaptam. Kudarc.
Miután befejeztük a vacsorát, segítettem elmosogatni anyának, majd felvonultam a szobámba és nekiláttam kevéske házi feladatom megírásához. Egy zeneszerző életéről szóló szöveget kellett elolvasnom, de nem tudtam koncentrálni. Néha már azon kaptam magam, hogy harmadszorra olvasom ugyanazt a mondatot. Tudtam, hogy mi tereli el a figyelmem. Minhyun járt a fejemben, és ahogy elköszönt. "Holnap a buszmegállóban Yoona!" Szavai ott visszhangzottak a fülemben. Nagyon is tetszett nekem, ez nem kétséges, de ő mit gondolhat rólam? Csak reménykedhettem benne, hogy lehet nála esélyem.
Nagy nehezen elolvastam a szöveget és hipergyorsasággal fejeztem be a szolmizálási gyakorlatot. Álmos voltam. Mivel már kilenc óra elmúlt úgy döntöttem, már nem tévézek, inkább elfekszem aludni. Hamar lezuhanyoztam és bebújtam a hűs paplan alá.
Félálomban a parkban láttam magam, a pad tetején álltam. Viszont nem volt akkora tömeg ott. Egyedül csakis Minhyun állt előttem és mosolyogva tapsolt. Csak neki adtam akkor koncertet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése