2. rész: Kedvelnek vagy utálnak?
A gyomrom szinte labdányivá zsugorodott, mikor a busz megállt az iskola előtt. bár kissé fellélegeztem, mikor leszálltam, mégis gyomorforgató érzés töltött el. A három fiú végig ott ült mögöttem a buszon - kivéve az egyikőjüket, aki állt - és ezért akartam minél előbb leszállni.
Pár másodpercre megálltam az iskola óriási épülete előtt. Nagyot nyeltem. Vajon szeretni fognak? Úgy éreztem, mintha megzavarnám azzal az osztály békéjét, hogy így tanév közben betolakodok.
Mélyet sóhajtottam, s nagy erőt véve magamon elindultam a kapu felé.
Az adminisztráción hamar túlestem, s a portán még útbaigazítást is kaptam. A négyes termet kellett megkeresnem a második emeleten. Osztályfőnöki volt az első, így szinte biztosra vettem, hogy majd ki kell állnom az osztály elé, és be kell mutatkoznom. Hát bármit, csak azt ne!
A lépcsőn még egészen könnyen mentem fel, de a folyosón már meggyűlt a bajom a tömeggel. Rengetegen voltak, egy talpalatnyi hely sem volt a folyosón. S ahogy végiggyűrtem magam közöttük, elég sokan megbámultak. Jó néhány lány és még több fiú. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássam őket, de így is éreztem a rám szegeződő pillantásokat.
Mielőtt megtalálhattam volna a négyes termet, becsöngettek és a folyosón lévő diákok órára siettek. Remek, csak én nem tudom, hogy hová kell mennem. Mikor már majdnem az egész folyosó kiürült, megtaláltam az ajtót, amire egy négyes volt felfestve. Jobb hamarabb túlesni a dolgokon, így benyitottam. A tanár már bent volt, épp a táblára írt fel valamit, az osztály pedig még harsányan beszélgetett. Szóval még nem kezdődött el az óra. Odasétáltam a tanárúrhoz.
-Jó reggelt Tanár Úr! - hajoltam meg, mire a tanár szintén köszöntött és biccentett hozzá.
-Á, te vagy az új diákom! - mosolygott rám és kezet nyújtott. - Én Ryong tanár úr vagyok, az osztályfőnököd.
-Kwon Ri Yoona. - ráztam meg a kezét ami meglepően érdes volt. Ebből azt következtettem, hogy valószínüleg húros hangszeren játszik.
-Renben Yoona. Itt a harmadik sorban, a falnál van egy üres pad, oda leülhetsz. Majd szünetben menj fel a tanáriba és kapsz órarendet és minden mást amire szükséged van.
-Köszönöm! - mondtam hálásan, s elindultam az üres hely felé. Azt hiszem, az osztályfőnökömet szeretni fogom, elég rendesnek tűnik.
Ahogy leraktam a hegedűtokot és a táskám a pad mellé, majd leültem, észrevettem, hogy az egyik fiú a buszmegállóból előttem ült és engem bámult. Már-már azon voltam, hogy megszólítom, de a tanár megfordult az osztállyal szembe.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt, Ryong tanár úr! - mondta kórusban az osztály.
-Mielőtt folytatnánk a legutóbbi témakörünket, van egy kis bejeleteni valóm. Ma új osztálytársatok érkezett. Yoona kérlek állj fel, és mutatkozz be egy-két szóban!
Nem lepődtem meg, hisz előre tudtam, hogy ez lesz. Felálltam helyemen és kiszúrtam egy pontot a halvány sárgára festett falon.
-A nevem Kwon Ri Yoona. Magyarországról költöztünk ide a családommal és a ti osztálytársatok leszek. Hegedűn, gitáron és zongorán játszom, de itt csak a hegedű lesz az egyedüli hangszerem. Nem ismerek senkit, így remélem szívesen fogadtok majd. - mondtam végig egy szuszra a bemutatkozást, majd leültem. Pár ember az osztályból bizonytalanul elkezdett tapsolni, majd a többiek követték őket, végül már a tanár is tapsolt nekem. Huhh, ez könnyen ment.
-Köszönjük a bemutatkozást! - mosolygott rám Ryong tanár úr, majd az egész osztályhoz fordult - Nos, a múltkori témánk a karácsonyi gálaest volt. Mivel már november vége van, lassan készülődnünk kell rá. Így egy hét múlva lesz esedékes a válogató a szereplők kiválasztására. Csak a legjobbak szerepelhetnek a műsorban, szóval azt ajánlom, hogy jól gondoljátok meg, hogy ki megy el a válogatóra.
Az osztályban jó néhányan felmorogtak erre. Tudom, hogy megy ez a zenészeknél: szinte mindenki azt hiszi az osztályban, hogy ő a legjobb zenész. Így érthető a jogos felháborodás az osztályfőnök beszéde után.
-Kell, majd néhány énekes is. Erre a posztra a mi osztályunkból két embert találnék érdemesnek. Az egyik Lee SooRi - mutatott egy szőke lányra az első sorban -, a másik pedig Hwang Min Hyun - nézett az előttem ülő srácra.
Szóval ez a neve. Min Hyun. Nem árthat, ha megjegyzem.
Az osztályfőnököm további beszéde nem igazán maradt meg. Persze azért mert az új osztálytársaimat néztem meg magamnak. Néhányan kedvesen rám mosolyogtak, mikor észrevették, hogy őket nézem. Két lány az utolsó előtti sorban undokul, már-már lenézően pillantottak rám. Lesz itt utálóm is bőven. De ez így van helyén, nem szerethet, kedvelhet engem mindenki.
Hamarosan kicsöngettek, s az osztályfőnök szép napot kívánva kivonult a teremből. Osztálytársaim kis csapatokba verődtek és beszélgetni kezdtek.
-Szóval most költöztél ide? - jött oda hozzám egy rövid, fekete hajú lány. Tetszett a helyes kis pixie frizura, főleg hogy neki apró kerek arca volt, így nagyon is jól állt neki.
-Igen, még csak három napja vagyok itt - válaszoltam.
-Nehéz lesz megszoknod, bár látom te is koreai vagy. Legalább ezzel nem lesz gond - mosolygott rám -A nevem DooNa. Fuvolaművész.
-Örvendek - mosolyogtam rá. - Te mióta jársz ide?
-Az elsőt is itt kezdtem. De szinte az egész osztály így van.
-Értem. - sóhajtottam.
-Nyugi! - veregette meg DooNa a vállam - Szerintem hamar befogadnak majd!
Attól, hogy bátorítóan rám nézett, el kellett mosolyodnom. Kedves volt tőle, hogy ő jött oda hozzám elsőnek ismerkedni. A stílusán úgy láttam kicsit fiús, de ezzel nem volt bajom, én is inkább fiúsabb voltam.
Felálltam, hogy elindulok a tanáriba, de eszembe kellett, hogy jusson, ez egy új épület. Egyetlen reményemhez, DooNa-hoz fordultam.
-Meg tudnád mondani, hogy merre van a tanári?
-Persze, akár meg is mutathatom! - bólintott vidáman a lány.
Nem sokáig tartott, míg megmásztunk egy emeletet és a folyosó végére sétáltunk. DooNa odakint megvárt, amíg én megkaptam az órarendem és néhány olyan tankönyvet, ami eddig nem volt meg. Aztán lassan visszasétáltunk a második emeletre.
-Na, mit kaptál? - kérdezte DooNa, míg az osztályterem felé sétáltunk a folyosón.
-Csak az órarendet és három művészet-történelem könyvet.
-Művtöri? Áhh, fúj ne is emlegesd! - fintorodott el - Hidd el nekem, te is utálni fogod!
Felnevettem, de ahogy beléptem a terembe és megláttam a padom, rögtön lefagyott az arcomról a mosoly. A táskám tartalma szanaszét hevert a padon és körülötte üres táskámmal együtt. Csak a hegedűtok volt a helyén.
-Mi a... - lépett mellém DooNa. - Ki volt az? - fordult az osztály felé.
Többen felénk fordultak, de senki nem válaszolt a kérdésre. A két lányra pillantottam, akik órán bámultak engem, de ők is csak vihorászva beszélgettek.
-Miért csináltátok ezt vele? - kérdezte DooNa fennhangon, miközben segített összeszedni a cuccom és visszarakni a táskámba.
-Csak nem máris a szárnyaid alá vetted őt, Dodo? - hallottam egy hangot az első sorból. Felpillantottam tankönyveim szedegetéséből és összetalálkoztam a szőke lány pillantásával. Ő volt az, akit az osztályfőnök kiválasztott éneklésre a gálaműsorra. Lee SooRi.
-És ha így van? - nézett vele farkasszemet DooNa.
A lány rosszallóan megrázta fejét.
-Rosszul teszed. Ő nem közénk való - nézett rám. Ha lehetne ölni pillantással, akkor én abban a pillanatban megsemmisülök.
DooNa, már készült válaszolni, és láttam rajta, hogy cseppet sem lesz szép hangzatú a mondanivalója, ezért közbeléptem.
-Hagyd csak! - tettem vállára a kezem. - Bár nem értem miért kapom ezt az ellenszenvet, mikor még nem is ismertek. De ha ti, így akkor én úgy. Nem fogok sírva fakadni, csak azért mert kiöntik cuccaimat a padomra, nem fogok máshová járni csak azért mert csúnyán néznek rám egy páran, amit nem is érdemlek meg. Még valamit? - néztem SooRi gyilkos szemébe.
Észrevettem, hogy sokan minket néznek. Még elülső padszomszédom, Min Hyun is felén fordult.
-Azt ajánlom, hogy húzd meg magad ha jót akarsz. Legjobban tennéd, ha visszaköltöznél Magyarországra - azzal hátravetette hosszú, szőke haját és dölyfös léptekkel visszament a helyére.
Csendben összeszedtük a cuccaimat. Nem értettem az egészet. Alaptalanul így utálnak engem? Hisz még nem tettem semmi rosszat!
Becsengettek.
-Csak nagy a szája, ne félj tőle! - tette megnyugtatóan a vállamra kezét DooNa, mikor az utolsó könyvet vettem fel a földről. - Ő az osztály "úrnője", és attól fél, hogy valaki átveszi a helyét. Egyébként, elismerésem. Tetszett ahogy kiálltál magadért, és ahogy láttam nem csak nekem.
-Köszi. Azért remélem mérget nem tettek a szendvicseimbe! - nevettem, mire DooNa is felkacagott.
Belépett egy hölgy az ajtón. Az osztály rögtön elrendeződött, DooNa is a helyére ment. A tanárnő végigfuttatta tekintetét rajtunk, majd asztalához sétált és lerakta rá a naplót, valamint egy jó vastag köteg kottát.
-Jó reggelt! - köszönt kissé hidegen.
-Jó reggelt, Sungho tanárnő!
-Üljetek le! - adta ki a parancsot a tanárnő, mire mindenki leült és előpakolta a kottafüzetét.
Nem nagyon tudtam koncentrálni az órára, de a táblára felírt dolgokat leírtam. Közben azon elmélkedtem, hogy SooRi egyedül tette-e, amit tett, vagy segített neki más is. Végül is mindegy. Így hogy tudtam, csak a rangját félti, már nyilvánvalóvá vált, hogy valami oknál fogva tart tőlem. De ugyan miért? Miért pont tőlem? Hisz én vagyok talán a legszürkébb lány a világon, s pont én akarnék egy szőke "osztálykirálynő" helyére pályázni? Ez hülyeség.
****
A nap nagyon lassan telt el. DooNa végig beszélgetett velem, minden szünetben odajött hozzám. Nagyon megkedveltem. Telefonszámot és e-mail címet cseréltünk, hogy esetleg otthonról is tudjunk beszélni tudjunk egymással. Legalább már egy barátot szereztem.
A buszon végig zenét hallgattam. Nem akartam magamba zárkózni, de furcsán éreztem magam. Kicsit úgy, mint akit elutasítottak. Hisz ha SooRi, az osztály középpontja így vélekedik rólam, akkor könnyen meglehet, hogy meg fog utáltatni az egész osztállyal.
Valaki leült mellém. Felhangosítottam a zenét és kifelé kezdtem bámulni az ablakon. De nem sokáig bírtam, meg kellett néznem a srácot aki mellém ült. Meglepődve vettem észre, mikor ránéztem, hogy ő pedig engem néz. Arcát rögtön felismertem.
-Szia. - mosolygott rám Min Hyun.
Kikaptam egyik fülemből a fülhallgatót és visszamosolyogtam rá.
-Szia. - köszöntem én is - Ugye, te üsz előttem az osztályban?
Miután elhangzott kérdésem, szörnyen hülyén éreztem magam. A válasz nyilvánvaló, ht minek kérdezek ilyen hülyeséget?
-Igen. A nevem...
-Min Hyun.
-Jó a memóriád! - vigyorodott el. Ahogy mosolygott, egy kis gödröcske jelent meg a szája sarkánál.
-Köszi, de nem mindig. Általában a névmemóriám nagyon rövid életű.
-Hát akkor az enyémet, hogyhogy ilyen jól megjegyezted?
Hát egy ilyen arcot nem nehéz elfelejteni, sőt a nevét sem! - gondoltam magamban. Fekete rövid haj, gyönyörű mogyoróbarna szem, fehér fogak és hihetetlenül szép mosoly. Egyszerűen helyes és az az ember vak, aki ezt nem veszi észre.
-Nem tudom. Talán azért, mert téged említett az órán a tanár. - feleltem egy kis gondolkodás után. - Énekes vagy?
-Ühüm. Csak öten vagyunk az osztályban énekesek. Rajtam kívül már ismersz egyet.
Rögtön tudtam kire gondol.
-SooRi?
-Pontosan. Apropó SooRi...Nagyon tetszett, ahogy szembeszálltál vele. Elég sokan félnek tőle, de ahogy láttam te meg se rezzentél.
-Igazából minden tagom remegett, ahogy beszéltem vele, de jól esett, hogy elmondhattam amit gondolok.
A busz megállt, mi pedig felálltunk helyünkről és leszálltunk.
-Minden esetre bátor dolog volt. - jegyezte meg már lent a buszmegállóban - Én arra megyek. - mutatott balra a sarkon - És te?
-Én jobbra.
-Akkor... - vette vállára táskáját és szemtelenül aranyosan rám vigyorgott - Holnap a buszon találkozunk Yoona!
Azzal egy "Szia!" után elindult balra, én pedig az ellenkező irányba. Mosolyogva baktattam, s csak a második háztömbnél esett le, hogy ő is megjegyezte a nevem.
Kell nekem folyatás. *o* Kérlek, kérlek...siess vele. *o* <3
VálaszTörlésAmúgy ki ez a MinHyun? mutass egy képet róla nekem. :P
Megpróbálok sietni, de nem ígérem hogy még ma felkerül a folyti.:))
VálaszTörlésDe örülök hogy tetszik.^^
És, nem fogom elárulni, majd megtudod. Sőt rá is tudsz keresni.:D