2. rész: Kedvelnek vagy utálnak?

2. rész: Kedvelnek vagy utálnak?


 A gyomrom szinte labdányivá zsugorodott, mikor a busz megállt az iskola előtt. bár kissé fellélegeztem, mikor leszálltam, mégis gyomorforgató érzés töltött el. A három fiú végig ott ült mögöttem a buszon - kivéve az egyikőjüket, aki állt - és ezért akartam minél előbb leszállni.
 Pár másodpercre megálltam az iskola óriási épülete előtt. Nagyot nyeltem. Vajon szeretni fognak? Úgy éreztem, mintha megzavarnám azzal az osztály békéjét, hogy így tanév közben betolakodok.
 Mélyet sóhajtottam, s nagy erőt véve magamon elindultam a kapu felé.
 Az adminisztráción hamar túlestem, s a portán még útbaigazítást is kaptam. A négyes termet kellett megkeresnem a második emeleten. Osztályfőnöki volt az első, így szinte biztosra vettem, hogy majd ki kell állnom az osztály elé, és be kell mutatkoznom. Hát bármit, csak azt ne!
 A lépcsőn még egészen könnyen mentem fel, de a folyosón már meggyűlt a bajom a tömeggel. Rengetegen voltak, egy talpalatnyi hely sem volt a folyosón. S ahogy végiggyűrtem magam közöttük, elég sokan megbámultak. Jó néhány lány és még több fiú. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássam őket, de így is éreztem a rám szegeződő pillantásokat.
 Mielőtt megtalálhattam volna a négyes termet, becsöngettek és a folyosón lévő diákok órára siettek. Remek, csak én nem tudom, hogy hová kell mennem. Mikor már majdnem az egész folyosó kiürült, megtaláltam az ajtót, amire egy négyes volt felfestve. Jobb hamarabb túlesni a dolgokon, így benyitottam. A tanár már bent volt, épp a táblára írt fel valamit, az osztály pedig még harsányan beszélgetett.  Szóval még nem kezdődött el az óra. Odasétáltam a tanárúrhoz.
-Jó reggelt Tanár Úr! - hajoltam meg, mire a tanár szintén köszöntött és biccentett hozzá.
-Á, te vagy az új diákom! - mosolygott rám és kezet nyújtott. - Én Ryong tanár úr vagyok, az osztályfőnököd.
-Kwon Ri Yoona. - ráztam meg a kezét ami meglepően érdes volt. Ebből azt következtettem, hogy valószínüleg húros hangszeren játszik.
-Renben Yoona. Itt a harmadik sorban, a falnál van egy üres pad, oda leülhetsz. Majd szünetben menj fel a tanáriba és kapsz órarendet és minden mást amire szükséged van.
-Köszönöm! - mondtam hálásan, s elindultam az üres hely felé. Azt hiszem, az osztályfőnökömet szeretni fogom, elég rendesnek tűnik.
 Ahogy leraktam a hegedűtokot és a táskám a pad mellé, majd leültem, észrevettem, hogy az egyik fiú a buszmegállóból előttem ült és engem bámult. Már-már azon voltam, hogy megszólítom, de a tanár megfordult az osztállyal szembe.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt, Ryong tanár úr! - mondta kórusban az osztály.
-Mielőtt folytatnánk a legutóbbi témakörünket, van egy kis bejeleteni valóm. Ma új osztálytársatok érkezett. Yoona kérlek állj fel, és mutatkozz be egy-két szóban!
 Nem lepődtem meg, hisz előre tudtam, hogy ez lesz. Felálltam helyemen és kiszúrtam egy pontot a halvány sárgára festett falon.
-A nevem Kwon Ri Yoona. Magyarországról költöztünk ide a családommal és a ti osztálytársatok leszek. Hegedűn, gitáron és zongorán játszom, de itt csak a hegedű lesz az egyedüli hangszerem. Nem ismerek senkit, így remélem szívesen fogadtok majd. - mondtam végig egy szuszra a bemutatkozást, majd leültem. Pár ember az osztályból bizonytalanul elkezdett tapsolni, majd a többiek követték őket, végül már a tanár is tapsolt nekem. Huhh, ez könnyen ment.
-Köszönjük a bemutatkozást! - mosolygott rám Ryong tanár úr, majd az egész osztályhoz fordult - Nos, a múltkori témánk a karácsonyi gálaest volt. Mivel már november vége van, lassan készülődnünk kell rá. Így egy hét múlva lesz esedékes a válogató a szereplők kiválasztására. Csak a legjobbak szerepelhetnek a műsorban, szóval azt ajánlom, hogy jól gondoljátok meg, hogy ki megy el a válogatóra.
 Az osztályban jó néhányan felmorogtak erre. Tudom, hogy megy ez a zenészeknél: szinte mindenki azt hiszi az osztályban, hogy ő a legjobb zenész. Így érthető a jogos felháborodás az osztályfőnök beszéde után.
-Kell, majd néhány énekes is. Erre a posztra a mi osztályunkból két embert találnék érdemesnek. Az egyik Lee SooRi - mutatott egy szőke lányra az első sorban -, a másik pedig Hwang Min Hyun - nézett az előttem ülő srácra.
 Szóval ez a neve. Min Hyun. Nem árthat, ha megjegyzem.
 Az osztályfőnököm további beszéde nem igazán maradt meg. Persze azért mert az új osztálytársaimat néztem meg magamnak. Néhányan kedvesen rám mosolyogtak, mikor észrevették, hogy őket nézem. Két lány az utolsó előtti sorban undokul, már-már lenézően pillantottak rám. Lesz itt utálóm is bőven. De ez így van helyén, nem szerethet, kedvelhet engem mindenki.
 Hamarosan kicsöngettek, s az osztályfőnök szép napot kívánva kivonult a teremből. Osztálytársaim kis csapatokba verődtek és beszélgetni kezdtek.
-Szóval most költöztél ide? - jött oda hozzám egy rövid, fekete hajú lány. Tetszett a helyes kis pixie frizura, főleg hogy neki apró kerek arca volt, így nagyon is jól állt neki.
-Igen, még csak három napja vagyok itt - válaszoltam.
-Nehéz lesz megszoknod, bár látom te is koreai vagy. Legalább ezzel nem lesz gond - mosolygott rám -A nevem DooNa. Fuvolaművész.
-Örvendek - mosolyogtam rá. - Te mióta jársz ide?
-Az elsőt is itt kezdtem. De szinte az egész osztály így van.
-Értem. - sóhajtottam.
-Nyugi! - veregette meg DooNa a vállam - Szerintem hamar befogadnak majd!
 Attól, hogy bátorítóan rám nézett, el kellett mosolyodnom. Kedves volt tőle, hogy ő jött oda hozzám elsőnek ismerkedni. A stílusán úgy láttam kicsit fiús, de ezzel nem volt bajom, én is inkább fiúsabb voltam.
 Felálltam, hogy elindulok a tanáriba, de eszembe kellett, hogy jusson, ez egy új épület. Egyetlen reményemhez, DooNa-hoz fordultam.
-Meg tudnád mondani, hogy merre van a tanári?
-Persze, akár meg is mutathatom! - bólintott vidáman a lány.
 Nem sokáig tartott, míg megmásztunk egy emeletet és a folyosó végére sétáltunk. DooNa odakint megvárt, amíg én megkaptam az órarendem és néhány olyan tankönyvet, ami eddig nem volt meg. Aztán lassan visszasétáltunk a második emeletre.
-Na, mit kaptál? - kérdezte DooNa, míg az osztályterem felé sétáltunk a folyosón.
-Csak az órarendet és három művészet-történelem könyvet.
-Művtöri? Áhh, fúj ne is emlegesd! - fintorodott el - Hidd el nekem, te is utálni fogod!
 Felnevettem, de ahogy beléptem a terembe és megláttam a padom, rögtön lefagyott az arcomról a mosoly. A táskám tartalma szanaszét hevert a padon és körülötte üres táskámmal együtt. Csak a hegedűtok volt a helyén.
-Mi a... - lépett mellém DooNa. - Ki volt az? - fordult az osztály felé.
 Többen felénk fordultak, de senki nem válaszolt a kérdésre. A két lányra pillantottam, akik órán bámultak engem, de ők is csak vihorászva beszélgettek.
-Miért csináltátok ezt vele? - kérdezte DooNa fennhangon, miközben segített összeszedni a cuccom és visszarakni a táskámba.
-Csak nem máris a szárnyaid alá vetted őt, Dodo? - hallottam egy hangot az első sorból.                    Felpillantottam tankönyveim szedegetéséből és összetalálkoztam a szőke lány pillantásával. Ő volt az, akit az osztályfőnök kiválasztott éneklésre a gálaműsorra. Lee SooRi.
-És ha így van? - nézett vele farkasszemet DooNa.
 A lány rosszallóan megrázta fejét.
-Rosszul teszed. Ő nem közénk való - nézett rám. Ha lehetne ölni pillantással, akkor én abban a pillanatban megsemmisülök.
 DooNa, már készült válaszolni, és láttam rajta, hogy cseppet sem lesz szép hangzatú a mondanivalója, ezért közbeléptem.
-Hagyd csak! - tettem vállára a kezem. - Bár nem értem miért kapom ezt az ellenszenvet, mikor még nem is ismertek. De ha ti, így akkor én úgy. Nem fogok sírva fakadni, csak azért mert kiöntik cuccaimat a padomra, nem fogok máshová járni csak azért mert csúnyán néznek rám egy páran, amit nem is érdemlek meg. Még valamit? - néztem SooRi gyilkos szemébe.
 Észrevettem, hogy sokan minket néznek. Még elülső padszomszédom, Min Hyun is felén fordult.
-Azt ajánlom, hogy húzd meg magad ha jót akarsz. Legjobban tennéd, ha visszaköltöznél Magyarországra - azzal hátravetette hosszú, szőke haját és dölyfös léptekkel visszament a helyére.
 Csendben összeszedtük a cuccaimat. Nem értettem az egészet. Alaptalanul így utálnak engem? Hisz még nem tettem semmi rosszat!
 Becsengettek.
-Csak nagy a szája, ne félj tőle! - tette megnyugtatóan a vállamra kezét DooNa, mikor az utolsó könyvet vettem fel a földről. - Ő az osztály "úrnője", és attól fél, hogy valaki átveszi a helyét. Egyébként, elismerésem. Tetszett ahogy kiálltál magadért, és ahogy láttam nem csak nekem.
-Köszi. Azért remélem mérget nem tettek a szendvicseimbe! - nevettem, mire DooNa is felkacagott.
 Belépett egy hölgy az ajtón. Az osztály rögtön elrendeződött, DooNa is a helyére ment. A tanárnő végigfuttatta tekintetét rajtunk, majd asztalához sétált és lerakta rá a naplót, valamint egy jó vastag köteg kottát.
-Jó reggelt! - köszönt kissé hidegen.
-Jó reggelt, Sungho tanárnő!
-Üljetek le! - adta ki a parancsot a tanárnő, mire mindenki leült és előpakolta a kottafüzetét.
 Nem nagyon tudtam koncentrálni az órára, de a táblára felírt dolgokat leírtam. Közben azon elmélkedtem, hogy SooRi egyedül tette-e, amit tett, vagy segített neki más is. Végül is mindegy. Így hogy tudtam, csak a rangját félti, már nyilvánvalóvá vált, hogy valami oknál fogva tart tőlem. De ugyan miért? Miért pont tőlem? Hisz én vagyok talán a legszürkébb lány a világon, s pont én akarnék egy szőke "osztálykirálynő" helyére pályázni? Ez hülyeség.

****

 A nap nagyon lassan telt el. DooNa végig beszélgetett velem, minden szünetben odajött hozzám. Nagyon megkedveltem. Telefonszámot és e-mail címet cseréltünk, hogy esetleg otthonról is tudjunk beszélni tudjunk egymással. Legalább már egy barátot szereztem.
 A buszon végig zenét hallgattam. Nem akartam magamba zárkózni, de furcsán éreztem magam. Kicsit úgy, mint akit elutasítottak. Hisz ha SooRi, az osztály középpontja így vélekedik rólam, akkor könnyen meglehet, hogy meg fog utáltatni az egész osztállyal.
 Valaki leült mellém. Felhangosítottam a zenét és kifelé kezdtem bámulni az ablakon. De nem sokáig bírtam, meg kellett néznem a srácot aki mellém ült. Meglepődve vettem észre, mikor ránéztem, hogy ő pedig engem néz. Arcát rögtön felismertem.
-Szia. - mosolygott rám Min Hyun.
Kikaptam egyik fülemből a fülhallgatót és visszamosolyogtam rá.
-Szia. - köszöntem én is - Ugye, te üsz előttem az osztályban?
Miután elhangzott kérdésem, szörnyen hülyén éreztem magam. A válasz nyilvánvaló, ht minek kérdezek ilyen hülyeséget?
-Igen. A nevem...
-Min Hyun.
-Jó a memóriád! - vigyorodott el. Ahogy mosolygott, egy kis gödröcske jelent meg a szája sarkánál.
-Köszi, de nem mindig. Általában a névmemóriám  nagyon rövid életű.
-Hát akkor az enyémet, hogyhogy ilyen jól megjegyezted?
  Hát egy ilyen arcot nem nehéz elfelejteni, sőt a nevét sem! - gondoltam magamban. Fekete rövid haj, gyönyörű mogyoróbarna szem, fehér fogak és hihetetlenül szép mosoly. Egyszerűen helyes és az az ember vak, aki ezt nem veszi észre.
-Nem tudom. Talán azért, mert téged említett az órán a tanár. - feleltem egy kis gondolkodás után. - Énekes vagy?
-Ühüm. Csak öten vagyunk az osztályban énekesek. Rajtam kívül már ismersz egyet.
 Rögtön tudtam kire gondol.
-SooRi?
-Pontosan. Apropó  SooRi...Nagyon tetszett, ahogy szembeszálltál vele. Elég sokan félnek tőle, de ahogy láttam te meg se rezzentél.
-Igazából minden tagom remegett, ahogy beszéltem vele, de jól esett, hogy elmondhattam amit gondolok.
 A busz megállt, mi pedig felálltunk helyünkről és leszálltunk.
-Minden esetre bátor dolog volt. - jegyezte meg már lent a buszmegállóban - Én arra megyek. - mutatott balra a sarkon - És te?
-Én jobbra.
-Akkor... - vette vállára táskáját és szemtelenül aranyosan rám vigyorgott - Holnap a buszon találkozunk Yoona!
 Azzal egy "Szia!" után elindult balra, én pedig az ellenkező irányba. Mosolyogva baktattam, s csak a második háztömbnél esett le, hogy ő is megjegyezte a nevem.

1. rész: Kezdet

1. rész: Kezdet


Fáradtan dőltem le új ágyamra, s a plafont kezdtem el bámulni. Lassan kifújtam egy jókora adag levegőt, ezzel kiengedve a fáradt gőzt. Soká tartott berendezni úgy a szobám, hogy minden a helyére kerüljön, úgy ahogy nekem jó.
 Persze így sem tetszett. Akárhogy rendezhettük volna a bútorokat, sehogy sem találtam volna otthonomnak az új házunkat. Bár itt születtem Seoul-ban, de nem itt nőttem fel.
 Már belenyugodtam a költözködésbe, de az elején nagyon nehezen fogadtam, hogy otthagyjuk Magyarországot. A barátainkat, az otthonunkat. Nagyon szerettem ott élni és még ha nem is magyar volt a nemzetiségem, félig-meddig annak tekintettem már magam. Az osztálytársaim mind szerettek, elfogadták, hogy ázsiai  vagyok és ez egyáltalán nem zavarta őket. Két hozzám nagyon közel álló barátnőm is volt, de őket is ott kellett hagynom.
 Az egész hercehurca pedig apám munkája miatt van. Itt kapott állást, egy neves cégnél és azonnal elfogadta az ajánlatot. Persze ez csak az itteni ismertsége alapján jöhetett létre, máskülönben nem szólítják el csak úgy Dél-Koreába Magyarországról. Neki legalább nem fog gondot okozni a nyelv, hisz itt nőtt fel. De nekem...hát lesznek gondok.
Apropó, ha már nálam tartunk...A nevem Kwon Ri Yoona. Tizenhat éves vagyok, nem túl magas, barna hajú, átlagos lány. Van két testvérem, egy húgom Lynah, és egy bátyám Kyung. Lynah mindössze hat éves, Kyung pedig pontosan tizenkét és fél perccel idősebb nálam, ugyanis ikrek vagyunk. Ezen felül még ott vannak a szüleim, már tizenhat éve boldog házasságban.
 Tehát így áll össze a családom. Látszólag nagyon boldog. Talán így is van, egy embert kivéve: Engem. Én vagyok az, aki mindig elégedetlen, akinek semmi sem jó. Ez esetben is így volt.
 Felugrottam ágyamról, s leültem a laptopom elé. Be volt kapcsolva és halkan szólt rajta a zene. A lejátszóban kerestem egy másik számot és elindítottam. Maximumra vettem a hangerőt. Általános tény, hogy a zene megnyugtat. Nálam ez maximálisan érvényesült. Ha dühös voltam, ha izgultam, vagy egyszerűen pihenni akartam, mindig zenét hallgattam. És énekeltem hozzá. A bátyám sokszor panaszkodott is, hogy milyen hangoskodó vagyok, de mióta meghallotta a hangom, szentül vallja, hogy nekem énekesnek kéne mennem. Hát, nem tagadom, ez lenne szívem minden vágya, de a szüleim nem tartják túl jó ötletnek.
 Írtam néhány sort e-mailben magyarországi barátaimnak, majd megnyitottam egy új lapot a böngészőn és a keresőbe beírtam új iskolám nevét. Azonnal rákattintottam az első találatra, ami a  suli honlapja volt. Művészeti iskola, hurrá. Ráadásul zenész szak. Szóval édesanyám példáját követve én is hegedűművész leszek. Cipelhetem majd mindennap az öreg hegedűjét a suliba, hogy napi 3-4 órát nyúzzam. Inkább gitároznék, vagy bármi más hangszeren játszanék, csak ne a hegedűn.
 Nagyot sóhajtva kikapcsoltam a zenét majd lehajtottam a gép tetejét. Pontosan abban  a pillanatban kopogtatást hallottam az ajtómon.
-Tessék! - mondtam elnyűtt hangon.
 Kinyílt az ajtó és Kyung jelent meg a küszöbömön.
-Milyen letört vagy! - jegyezte meg, miközben becsukta az ajtót. Nagy léptekkel átszelte a szobámat és leült az ágyam szélére. Körbenézett.
-Mi járatban erre?
-Anya küldött, hogy szóljak, kész a vacsora - válaszolta. - Egyébként klassz a szobád. Bár egy kicsit üresek a falak.
-Ha lesz mivel kidíszíteni, akkor nem lesz üres - mondtam fáradtan.
-Héé, én csak megjegyeztem! - tette fel védekezően a kezét, de elmosolyodott. - Jössz vacsizni?
-Nem vagyok túl éhes, igazából fáradtnak érzem magam. Inkább lefekszem korán aludni. Mondd meg anyának légyszíves, hogy ma nem vacsorázok.
Kyung felállt és megindult felém.
-Jól van, megmondom - mosolygott rám és megölelt. - Nyugi, együtt ki fogjuk itt bírni!
 Finom puszit nyomott a fejem búbjára, aztán kilépdelt a szobából.
 El kellett mosolyodnom. Mi lenne, ha rá nem számíthatnék? Azt hiszem, káosz lenne az életem.
 Lassan összeszedtem a cuccaimat, majd saját fürdőszobámba tipegtem és magamra zártam az ajtót.
 Hamar lezuhanyoztam és pizsamába bújtam. Már nagyon fáradt voltam; hiába, meg kell szoknom az időeltolódást.
 Egy vállfa segítségével odakészítettem ruhásszekrényem ajtajára iskolai egyenruhám, még mellé odaraktam a táskám, s végül lekapcsolva a lámpát ágyba bújtam.

****

 Szinte még csukott szemmel keltem ki az ágyamból kora reggel. Nem voltam álmos, sőt tökéletesen kialudtam magam, de reggel mindig úgy néztem ki, mint egy zombi.
 Még jó, hogy este előkészítettem a ruhám, mert különben tuti nem találtam volna meg. Jelenlegi állapotomhoz mért "gyorsasággal" lecseréltem pizsamámat, majd nekiláttam rendbe tenni az ágyam. Széthúztam a sötétítő függönyöket és bukóra nyitottam az ablakot. Rend és fegyelem honolt a szobában.
 Miután erről meggyőződtem, felkaptam a táskám és kiléptem a szobámból.
-Jó reggelt! - köszöntött anya, mikor leértem a konyhába.
-Neked is! - mosolyogtam rá, s kinyitottam a hűtőt. Kivettem egy üveg ásványvizet és két szem almát, amiket a táskámba süllyesztettem.
-Nem vagy éhes? - nyújtotta oda anya az ebédemnek szánt szendvicsem.

-Nem. Azt hiszem most egy falat sem menne le a torkomon - tettem el a szendvicset a víz és az almák mellé. - A hegedű merre van?
-Az előtérbe tettem a fogas alá - felelte.
-Rendben. Akkor lassan indulok- vettem vállamra a táskám.
-Jól van kicsim. Szerezz sok barátot, és vigyázz magadra! - lépett oda hozzám és adott egy puszit a homlokomra.
-Kyung mikor indul? - jutott eszembe a bátyám mielőtt kiléptem a konyhából.
-Elkeverték az iratait az iskolában, így csak délután fog bemenni, hogy elrendezze a dolgokat.
-Milyen jó egyeseknek! - mondtam irigykedve, majd az előtérbe siettem. Ott kabátot húztam, felkaptam a hegedűtokot, benne a hangszerrel és kiléptem az ajtón.
 Csípős, őszi levegő fogadott kint. Nem ártott volna kesztyű és sálat is felvennem, de mivel már félúton jártam a buszmegálló felé, úgy döntöttem, nem fordulok vissza. Hosszú léptekkel, lehajtott fejjel haladtam végig az utcán. Hamar odaértem a megállóba, ahol nem csak egyedül várakoztam a buszra. Három srác állt a megálló táblája mellett. Mindegyikőjükön iskolai egyenruha volt és nehéz táska. Ketten cigiztek, a harmadik pedig csak állt. Mivel távolabb álltam tőlük, nem hallottam miről beszélgetnek, de néha-néha felnevettek.
 Mindössze egy másodpercre néztem fel rájuk, hogy kicsit megnézzem őket magamnak, ha már egy busszal fogunk járni. De bár ne tettem volna. Ők is pont ugyanabban a pillanatban néztek rám. Elkaptam a pillantásom, de szemem sarkából még láttam, hogy a legmagasabbik srác odasúgott valamit annak, aki nem cigizett.
 Remek. Harmadik napja vagyok csak itt, de máris bámuláson kaptak. Te jó ég, mi várhat még rám az iskolában?!